Csani táborban

Csani részt vett élete első táborában, egyúttal életében először egy teljes hetet távol töltött tőlünk. Van, akinek kikerekedik a szeme, hogy hogy mertük elengedni táborba ennyi idősen, hát csak, hogy fokozzuk ezt, az igazság az, hogy ismerve a körülményeket, mi még csak nem is gondolkodtunk rajta sokat (amit meg igen, azt is csak a negatív felhangok miatt). Egyrészt ez nem olyan tábor, mint amilyenbe mi jártunk nyaranta gyerekkorunkba: vadidegen gyerekekkel, vadidegen, olykor totálisan képzetlen gyerek felvigyázókkal. Csaniéknál tulajdonképpen az óvoda költözik le egy hétre vidékre, saját óvó nénikkel, mindenki a saját csoportjával. Azt már mindenki sejtheti, hogy nem épp átlagos óvónéni az, aki ilyet önként bevállal. Nos, Mama néni (ahogy Csani hívja Mariann nénit) és Gabi néni valóban nem mindennapi óvónénik. Szívvel lélekkel a gyerekekért élnek és fantasztikus a légkör, amit a Süni csoportban teremtenek. (Ezért is vártunk mi tulajdonképpen 1 évet, hogy felvegyék ide Csanit.) Gabi néni 20 éve táboroztatja az ovis csoportját és ebben már követőkre is talált, idén mintegy 3 csoportnyi óvódás indult Fadd-Domborira, a szokásos táborhelyre. Persze, hogy az óvónénik se bolonduljanak meg teljesen ennyi gyerek gondozásától, szigorú bőrönd csomagolási szabályokat fektettek le: minden napra jellel ellátott, bezacskózott ruhacsomagot kellett becsomagolnunk, hogy nekik csak ki kelljen emelni a bőröndből. Szabály, hogy a gyerekek nem nyúlhatnak a bőröndjükbe. Ezt azután vezették be, amikor is egyik nyáron a gyerekek kiborogatták a szoba közepére a ruhájukat és jól összekeverték, az óvónénik meg válogathatták napestig. Volt még egy aranyos kötelességünk: minden napra írnunk kellett egy képeslapot Csaninak. Volt ugyanis nekik minden este egy kis rituálé: Gabi néni kiment a postaládához és behozta az aznapi postát és közösen felolvasták minden gyerek képeslapját.

Nekünk már az elválás utáni pillanat nehéz volt, de hogy Csanád hogy bírta nélkülünk? Az a szomorú valóság, hogy nagyon jól elvolt, sőt mi több, ő volt a tábor egyik főcsibésze! :) Minden nap beszéltünk vele telefonon, - az óvónéniket lehetett hívni a nap előre meghatározott óráiban - nagyon szívesen és sokat mesélt, hogy mi történt velük aznap. Készítettek fotókat is nekünk!
Emeletes busszal utaztak:

Rengeteget voltak szabad levegőn, volt egy jó kis retró játszóterük az udvaron:

Megtanultak "körmönfonni":

Készül az uzsonna:

Jó kis vajas-párizsis:

Volt azért nasi is:

Lovaskocsiztak:

Mókuslesen:

Éjszakai zseblámpás túrán:

Rendeztek "ki mi tud"-ot, amin Csani furulyázott volna, ha az óvónénik megtalálták volna a gondosan elcsomagolt furulyánkat, bár gyanakszom némi szándékosságra a részükről:

Nagy alvások nem voltak, főleg délután volt szokásához híven renitens Csani, sőt egyszer fél óra alvást hagyva a többieknek, gondosan egyesével felébresztette az egész szobát, majd  büszkén mesélte az óvónéninek, hogy "Danit volt a legnehezebb, de végül sikerült".
Alvós képek:

Két kis alvósával, Lecsó patkánnyal és Kisfarokkal (röhögni ér, Csani nevezte el így, az első névötletéhez képest ez nem is olyan rossz, az Nagyfarok volt :-)):

Hatalmas tábortűzzel búcsúztak a tábortól:

Mi szülők persze tűkön ülve vártuk haza őket:

 

És ami a csibészséget illet, Mama néninek egész listája volt róla. Az hagyján, hogy Csani felébresztette az alvókat és villanyoltás után olykor sírásig ijesztgette a lányokat mindenfélékkel, de egyszer Mama nénit is bezárta a szobába, aki majd fél órát töltött a zárt ajtók mögött, mire rátaláltak és kiengedték a szobafogságból.Hát igen, a gyerek egész pici kora óta kulcs- és zármániás...