Áldott Karácsonyt!

Minden kedves családtagunknak, barátunknak és olvasónknak áldott Karácsonyt és nyugodalmas pihenést kívánunk!

Mikulás

Idei Mikulásos kalandjaink - a tavalyihoz hasonlóan - nem kezdődtek túl biztatóan. A Csillagvárban, ahová sóbarlangba járunk a gyerekekkel, szokott fel alá cirkálni egy csizmás kandúr cukorkás kosárral a kezében. A gyerekek állítólag odavannak érte, nem így a mi Csanádunk. Csani ijesztőnek találja ezt a hatalmas, nagyfejű kandúrt. A Csillagvárba csak úgy léphetünk be, ha előzetesen belesek, majd megadom a jelet, hogy tiszta a levegő. De hogy is jön a csizmás kandúr a Mikuláshoz? A csizmás kandúr december 6-án Mikulássá változott, Csani pedig meglátva a Mikulást rutinszerűen ugrott sikítva a nyakamba. Egy órányi sóbarlangozás után sikerült meggyőzni, hogy jó fej ez a Mikulás és csak neki szeretne kedveskedni egy kis ajándékkal. A meggyőzéshez nagyban hozzájárult, hogy Imre papáék felhívtak minket közben boldog Mikulást kívánni és mit ad isten épp náluk volt a Mikulás, aki telefonvégre kapta Csanit. Telefonon bátran ment a beszélgetés vele, még dalt is énekelt neki Csani. Sóbarlang után elindultunk hát megkeresni a Csillagvár Mikulását. Meg is találtuk, Csani megilletődötten ugyan, de szépen bemutatkozott neki. Miután kapott egy szaloncukrot, olyan jó fej testvér volt, hogy a kisöcsinek is kért egyet. Mindezek után az ovis Mikulás és anya munkahelyi Mikulása már sima ügy volt, bátran társalgott velük Csani. A WING-es Mikulás előtt meg egyenesen be is égetett minket. A Mikulás feltette ugyanis a kérdést, hogy "Ugye otthon már mindenkinél járt a Mikulás?". A gyerekek kórusban válaszoltak, hogy "Igeeeen!", de abban a pillanatban, hogy elcsendesültek, Csani felállt és ártatlanul közölte, hogy "Én nem kaptam semmit!". Endrével vörös fejjel bizonygattuk a Mikulásnak, hogy dehogynem kapott a gyerek csomagot, ne tessék már feltételezni ilyesmit. Íme a képes bizonyítékok:

Este kifényesítettük a csizmákat, kitettük az ajtó elé, tele is lett minden jóval. Szabi is nagyon örült a csomagjának, fel is kapta nagy ambiciózusan és el akart vele szaladni, de lehúzta a súlya.
A közös bontogatás pillanatai, míg Csani már a szalaggal bíbelődik, Szabi még a problémafelmérés és fókuszálás fázisában van:Egyesek már csemegéznek, mások még mindig kitartóan bontogatnak:
Végül apa megszánta a kisebbiket, aki végre hozzájutott a zsákmányhoz:

Csanád 3 éves

Három éves lett a nagyfiú! Eredetileg úgy gondoltuk, hogy a napján, december 8-án szűk családi körben együtt ünnepelünk, de aztán - mivel szombaton úgyis nagycsaládi ünnepséget terveztünk és az oviban minden szülinapost felköszöntenek a társai - mégis az oviban töltötte a napot. Előre izgultam, hogy milyen tortát süssek, ami ízlik a gyerekeknek, amikor is felvilágosítottak, hogy az oviba nem lehet ám csak úgy saját sütésű tortát vinni, csak igazolással ellátott, cukrászdai torta vihető mindenféle egészségügyi előírásokból kifolyólag. Ebéd után köszöntötték Csanit a gyerekek. Az óvónéninket felfegyvereztem a fényképezőnkkel, hogy dokumentálja az eseményeket.

Ez a plakát fogadott minket reggel az ajtón:Szilvi, az óvónénink elmondása szerint Csani nagyon boldog volt, hogy a marcipán gőzmozdony csak az övé és senki más nem fogja megenni. A biztonság kedvéért végigkérdezte név szerint is, hogy "ugye Zselyke se fogja megenni?" és "Dorci se fogja megenni?" és "Mártuska néni (=délutános dadus) se fogja megenni?". Miután megnyugtató válaszokat kapott, jól megrágcsálta a kis mozdonyt. Ez a kép nem túl éles, de a boldogság látszik Csani arcán:

A fújás nagyon megy már:Az oviban Csani elég sok csibészséget tanul a többiektől, ami némileg rá is fér, nehogy már túl jó gyerek legyen. Némelyik új szokása azonban elég zavaró (pl. orrlyukak szimultán tágítása 2 ujjal), vagy akár életveszélyes is tud lenni (pl. bohóckodás falattal a szájban), ezeken főleg Endre szokta nagyon felhúzni magát. A rossz szokásokat aztán rendre egy Ágoston nevű kisfiúra szokta testálni, hogy biztos tőle tanulja, mert ő egy igazi kis csibész. Így lett szegény Ágostonból nálunk szállóige. De most megtört a jég, ezzel a csoport fotóval sikerült Endrét megenyhítenem Ágoston irányába. Elvégre is a legfontosabb, hogy jó barátok, még ha néha csibészséget is tanul tőle Csani. Ő az ott, Csani mellett balról, a Thomasos pólóban.

Yoda mester

Szabi kapott a szülinapjára egy jó meleg (nem utolsó sorban Bob mesteres, bár ez inkább Csaninak érdekes egyelőre) fürdőköntöst. Fürdés után ugyanis előszeretettel szökik meg az öltözködés elől és csattogja körbe a lakást pucéran. Na jó, kicsit nagy még rá, de majd belenő. Kis Yoda mester:

Adventi kalendárium

Áldom az eszem, hogy anno Csanival a pocakomban még utolsó napokban készítettem egy adventi kalendáriumot. Most nem lett volna rá időm, pedig szerettem volna egy újat, mert ezen túl kicsik a zsebek, két lurkónak való meglepi nem nagyon fér bele. Szabi most még nem reklamál érte, illetve bőven boldog egy kölesgolyóval, így idén még elég ez a naptár.

A zsebek előzetes feltöltésével kapcsolatban volt egy kis koncepcionális vitánk. A kalendárium lényegében a várakozásról szól, minden nap kinyitunk egyetlen egy ablakot és megnézzük a tartalmát. De hogy várjunk el egy háromévestől türelmet és várakozást, hogyan magyarázzuk meg neki, hogy december 1-én nem nézzük meg az összes zsebet, még "anya kezéből sem" és "messziről sem", mert akkor mi lesz a hátralévő napokon a meglepetés? A választ advent első napján egy kisebbfajta hiszti kíséretében megkaptuk: sehogy! A zsebek átmenetileg kiürítve, minden nap csak az aktuális zsebet töltik meg az angyalkák.
A gyerekeknek új kalendárium ugyan nem készült, de Endrének csináltam egy nagyon egyszerűt, egy szalag, ajándékkísérő karácsonyi kártyák és némi dekoráció segítségével (a faliszőnyeg nem része a kalendáriumnak): A kártyák minden napra tartogatnak egy közös programot vagy egy kényeztető meglepit. Eddig pl. volt forró csokizás, fénykép nézegetés és egy - a kevéske közös szabadidő folyományaként - két részletben lebonyolított sakkpartink, ami még mindig nincs lejátszva :-)
Második adventi fotónk, ezúttal én fotóztam:

Másodiknak lenni

Második gyereknek lenni számtalan könnyebbséggel jár. (Persze nehézséggel is, de ez a bejegyzés most nem erről szól.) Nap mint nap megállapítom, hogy Szabi mennyire másképp áll a dolgokhoz, mint Csani. Könnyű neki, van egy bátyja, akitől látja a mintát, akitől el lehet lesni a know how-t. Szabinál ezért nincs és nem is volt különösebb küzdelem a fogmosással,

vagy például a gyógyszerbevétellel. Az orrcseppet, D-vitamint például kifejezetten várja, de a legnagyobb perverziója a szemcseppnél mutatkozik meg: cseppentés után még dajdajozik is örömében.Az orrszívás ugyan az elején torkaszakadtából üvöltős, gyerek kezét-lábát lefogós program volt, aztán rájöttünk, hogy nem az orrszívás, hanem a lefogás ellen van kifogása. Azóta magának nyomja a sós orrsprayt és ügyesen odatartja az orrát az akcióhoz. A porszívóból kiáramló meleg levegő taperolásával szokta megkoronázni az eseményt. Az orrát egyébként már a zsebkendőbe is fújja. Úgy saccolom, a bilizéssel sem lesz gond majd.

Advent

Adventi készülődésünk része volt a közös adventi koszorú készítés. Csanit nem kellett noszogatni, hogy segítsen, a ragasztópisztoly elég nagy motivációs erőnek bizonyult:

A gyertyagyújtás és Szabi rácsodálkozó szemei:

Ezúton üzennénk a Jézuskának, hogy kérünk szépen fényképezőállványt Karácsonyra, hogy teljes legyen a család az ilyen meghitt fotókon:

Békés, boldog adventet kívánunk mindenkinek!