Csak, hogy a szüléstörténetünk se merüljön a feledés homályába, beszámolnék róla. A keddi
CTG vizsgálatom, majd az azután elrendelt
áramlásvizsgálat és ultrahang már előrejelezte az eseményeket: Szabi nem nagyon mocorgott, a magzatvíz az átlagosnál kevesebb volt és CTG méhösszehúzódásokat mért, amit akkor még nem éreztem. A szülésznővel aznap megbeszéltük, hogy, ha elfolyna a magzatvíz, a farfekvés miatt azonnal induljunk a kórházba, mert előreeshet a köldökzsinór vagy a lábacska. Aznap éjjel már éreztem, hogy valami történik odabent, aztán fél 6- kor arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Elfolyt??? Jesszusom, azt eddig senki nem mondta, hogy az nem elfolyik, hanem literszám ömlik folyamatosan és valahonnan egyfolytában jön az utánpótlás! Ébresztettem Endrét, aztán, hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, Csani abban a pillanatban felsírt. Mivel Endre megjelenése kétségbeesett tiltakozást váltott ki belőle, fogtam magam és néhány törülközővel felszerelkezve befeküdtem Csani mellé, hogy visszaaltassam. Ezalatt Endre összepakolta a még hiányzó tartalmakat a kórházi csomagba, riasztotta Katót, a SOS felvigyázónkat és a Dániel nagyszülőket. Csani szerencsére hamar visszaaludt, így rövidesen a kórház felé száguldottunk. Én a hátsó ülésen feküdtem, ahogyan a szülésznő meghagyta és áldottuk a sorsot, hogy mindez nem 1 órával később történik, amikor is megkezdődik a reggeli csúcs.
A kórházban két doki is megvizsgált, mire meghozták a döntést: irány a műtő, elöl van a baba lába. Innentől iszonyú gyorsan pörögtek az események. Betoltak a vajúdóba és mint egy felbolydult méhkasban, elkezdtek körülöttem sürögni a népek. Mindenféle papírosokat írattak velem alá, igyekeztem kérdezni, hogy akkor most éppen mit is, de egy idő után feladtam. Valószínűleg akár a vagyonátruházásom is aláírathatták volna velem abban a pillanatban. Aztán CTG-re kötöttek, kaptam egy csinos branült és hoztak savlekötőt, hogy igyam meg egy húzásra. Na, ekkor azért visszakérdeztem, hogy biztos savlekötő-e és nem lúg, lásd a
februári ÁEK-s esetet. Aztán jött egy aneszteziológus, elmondta, mit fog velem csinálni és kérdezhettem. Rövidesen már toltak is a műtőbe, Endrének még adhattam egy puszit, aki szegény kint várt a szülőszoba előtt és azt sem tudta mit történik velünk. A műtőben megkaptam az érzéstelenítőt, ami hihetetlen gyorsan hatott. Amint elfektettek, iszonyú rosszullét jött rám, úgy éreztem, valaki ráült a mellkasomra, egyre nehezebben kapok levegőt és hányingerem is lett, ami aztán nem csak inger maradt. A műtét furcsa érzés volt, hiába van elérzéstelenítve az ember, végig érzi, hogy csinálnak ott valamit. Műtét közben aztán kiderült, miért nem fordult meg Szabi a pocakomban: nem tudott. A köldökzsinór a nyakára volt tekeredve és még a feje is be volt szorulva valahogyan. A doki saját bevallása szerint is rég volt ilyen nehéz császárja, nem volt egyszerű kiemelni Szabit. Szabi nem sírt fel azonnal, nem tudom pontosan mennyi idő múlva hallottam meg a sírását, de egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán a kezdeti nehézségek ellenére gyorsan összekapta magát szerencsére.
Miközben engem még javában stoppoltak, odahozták a fejemhez egy öt percre, az arcát az arcomhoz érintették. Azonnal megnyugodott és békésen szuszogott, csodás érzés volt. Aztán Endréhez vitték Szabit és ott látták el, mérték le.
A műtét után még találkozhattam 2 percre Szabival és Endrével,
majd mentem 24 órára az őrzőbe, Szabi az újszülött osztályra, Endre pedig aggódva robogott hazafelé, hogy Csanival is minden rendben legyen.
