Szabi bölcsibe való beszoktatásáról még nem ejtettünk szót. A beszoktatás két hét, ami az jelenti, hogy ideális esetben ennyi idő alatt kellene eljutni fokozatosan a célállapotig, azaz, hogy a gyerek szülő nélkül a teljes egész napot a bölcsiben tölti. (Nagy előrelépés ez a régmúlthoz képest, amikor is még nem volt beszoktatás és szeptember elsején reggel 8-kor egyszerre átadtak 15 síró-rívó kisgyereket a gondozónéniknek.) Az első két nap 1-1 órát töltöttünk a bölcsiben együtt. A harmadik napon 2 órát voltunk és fél órára már ki kellett mennem, elbúcsúzva Szabitól. Nem sírt, mikor elmentem, Ancsa néni elmondása szerint jól elvolt, de a vége felé már sokat ólálkodott az ajtó körül, ahol kiléptem és kezdett kámpicsorodni, szóval pont elég volt a félóra. Aznap már ott is ebédeltünk, de még nekem kellett etetni. Negyedik nap már 1 órát voltam távol és Ancsa néni ebédeltette Szabit, illetve ebéd után megmutatták neki az alvómatracát, amit egyből el is fogadott, húzta lefelé a kis szandiját, hogy lefeküdjön aludni. Ezt látván, noha csak a második hétre volt betervezve, javasolták a gondozó nénik, hogy pénteken próbáljuk meg az ott alvást, hátha. Lelkemre kötötték, hogy hozzam az alvósát, cumit vagy rongyit vagy kisállatot. Mondtam, hogy az nehéz lesz, mert én vagyok az alvósa, de valamit kitalálunk. Otthon aztán kipakoltam elé a plüssjáték arzenálunkat, hogy válasszon alvóst. Kettőt is választott, Lecsó patkányra és az ikeás nyuszira esett a választása. Reggelre aztán a nyuszi győzedelmeskedett. Elmagyaráztam neki, hogy a bölcsibe a nyuszi lesz az alvópajtása. Érdekes, hogy első perctől olyan természetességgel vitte a nyuszit bölcsibe, mintha mindig is az lett volna a kabala játéka, biztos látta a többi kisgyerektől, hogy nekik is van alvósuk.
Szabi pénteken zokszó nélkül elaludt és durmolt két órát. Amikor elaludt, a gondozó nénik behívtak, hogy lessem meg, milyen szépen alszik. Álmában ölelte a nyusziját :) Itthon viszont
egyáltalán nem kell neki, rá se hederít a "puszira".
Az első hetet tehát szépen abszolváltuk. A második hét már nehezebb volt. Leesett neki, hogy ez bizony már mindig így lesz, többet sírdogált, amin nem segített, hogy a csoportjában van egy eléggé sírós kislány és a sírás ugye ragadós. A sírdogálások ellenére a beszoktatásról azt a visszajelzést kaptuk a gondozó néniktől, hogy Szabi egy álom gyerek. Önállóan eszik, nagyokat alszik, és első perctől fogva elfogadja a gondozást. A sírdogálása nem tartós, hamar megvigasztalódik és egyre többet játszik. Eleinte az udvaron nem ment játszani, mindig a gondozó nénik szoknyáján ült. Így belegondolva az ő szemével hatalmas az az udvar, nem volt eleinte biztonságérzete messze menni a felnőttektől. A harmadik és negyedik héten már csak reggel volt sírás, az is nagyon rövid, kb. fél perces, hallgatózok mindig. A gondozó néni szerint ez csak nekem szól, napközben vidáman elvan. Ennek többször tanúja is voltam már, mikor mentem érte. Délután mindig egy hihetetlenül felszabadult, vidám kis fickó ugrik a nyakamba. Ezalatt az egy hónap alatt, ha lehet még önállóbb lett, próbálkozik az öltözködéssel és a vécézéssel is. Nagyon tetszik neki a bölcsis mini világ, hogy ott minden az ő mérete, az asztalok, a székek, a mosdók, a vécék, a törölközők. Ancsa nénit kezdettől fogva elfogadja és egyre jobban megszereti, szokta otthon emlegetni. A negyedik héten aztán begyulladt a szeme és kezdett betaknyosodni is, így 4 napot kihagytunk. Ezen a héten szerdán kezdtünk, izgultam is, hogy vajon kezdhetjük-e elölről az egész beszoktatást. És nem! Csodák csodája, de nincs már sírás, helyette Ancsa nénit hatalmas öleléssel köszöntötte reggel.
