Téli sportok: szánkózunk és síelünk

A nagy havazások örömére egyik hétvégén célba vettük a visegrádi Nagyvillám sípályát.

 Igazából először nem is a sípálya volt a cél, hanem a mellette lévő szánkópálya. Csani nagyon élvezte a hosszú, a tetején eléggé meredek szánkópályát. Szabi kevésbé, bár ebben talán én is ludas vagyok, mert együtt zakóztunk egyet. Noha nem ütötte meg magát, de nagyon megijedt és egy időre el is ment a kedve az egésztől.

 

Csani egy idő után elkezdett érdeklődni a síelés után és kerek perec kijelentette, hogy ő márpedig síelni akar, vágya köré egy kisebbfajta hiszti is kerekedett. Hiszti ide vagy oda, igazából örültünk a lelkesedésének és gondoltuk, meg is lovagoljuk ezt a hullámot. Következő hétvégére már foglaltunk neki egy szimpatikus síoktatót Kata személyében és rábíztuk az oktatást, merthogy Endrével mi igazából rém kezdők és amatőrök vagyunk, tőlünk túl sok jót nem tanulhat a gyerek a témakörben. A síléc kibérlés még flottul ment, Csaninak nagyon tetszett a menő felszerelés így a hóban álldogálva. A mozdulat már így is profi:

 

Aztán egy idő után jöttek a nyafogások, szorít a bakancs, csúszik a léc és különben is ki akart itt síelni! Az órát Katával már kissé morcosan kezdte. Kata (ő az ott a jegesmedve sapkában) csak legyintett, az előző kisfiú is így kezdte, bízzuk rá nyugodtan. Hát jó. Végül csúszkáltak, felvonóztak (ez szuperül ment), Csani időnként (majd egyre gyakrabban, végül permanensen) nyafizott ("álmos vagyok!"), emiatt kb. félúton be is fejeztük az órát.

Külső szemlélőként egyébként pont úgy nézett ki a helyzet, mintha a hülye szülők erőltetnék a síelést szegény gyereknek, aki azt baromira nem élvezi, pedig hát basszus tényleg ő akarta. Azóta láttunk már teleszájjal vigyorgó apukát szánkóval csúszni, ölében az üvöltő gyerekkel, úgyhogy megnyugodtunk, nem csak mi vagyunk szadista szülők. A síeléssel azóta sajnos nem volt alkalmunk újra próbálkozni, visszatérünk majd erre jövőre.

Téli sportok: korizunk

Idén télen többféle téli sportot is kipróbáltuk a gyerekekkel. Itt van mindjárt a korcsolyázás, amelyre kiváló lehetőség adódott az óbudai Fő téren ingyenesen üzemelő hangulatos koripályán. Csani már tavaly is próbálta, akkor még cipőre csatolható, kétélű korival, idén pedig már igazi egyélű korit kölcsönöztünk neki.  Szabi is ki szerette volna próbálni, ő is csúszott picit. Ami a korizást illeti, nevezzük inkább ezt jégen tolásnak. Így nézett ez ki, hát Endrét nem kellett altatni aznap:

Szabi megy egy kört:

Ismerősökkel is találkoztunk, ő Vadler Zsiga, Csani ovistársa:

Viszlát fürtök!

Az első hajvágást Csaninál is húztuk halasztottam anno, nem volt ez másképp Szabinál se, egyszerűen zabáltam hátul a tarkójukon tekergőző kis fürtöket. Aztán nemrég Szabinál is eljött az a pont, amikor már beláttam, hogy tarthatatlan a helyzet, túl sok a gubanc reggel és már a csigák is eltűnőben voltak. A soron következő fodrászolásomra magammal vittem őt is.

A gubancos fürtök:

Szabinak a fodrászat és Annamari egyáltalán nem ismeretlenek, már sokszor járt ott, mivel, ha nem tudom másképp megoldani, magammal szoktam a gyerekeket vinni, ha szépülni megyek. Szerencsére Annamariék jó fejek, szívesen látják őket, nagyon jól megtalálják a hangot velük és még azt is jól tolerálják, ha néha kipróbálnak ezt-azt az üzletben:

 

Ennek megfelelően a hajvágással sem volt gond. Tök fegyelmezetten ült Szabi az ölemben, de azért gyanakvóan figyelte Annamarit:

 

Itt már kiengedett egy kicsit:

És a végeredmény, egy csinos kispasi:

Családfa

Csaniéknál az oviban szoktak tematikus hetek lenni, játékosan tanulnak ilyenkor az adott témakörben mindenfélét. Például az egyik héten az emberi test volt a téma és egy kórházban dolgozó anyuka is tartott nekik egy érdekes "előadást" arról, hogy mi is az az ultrahang és röntgen, hogy mutatja meg a csontjainkat. Csani szókincse ezalatt a hét alatt olyan szavakkal gyarapodott, mint például az orrnyereg. Egy másik héten a család volt a téma. Családokat kellett alakítaniuk, mondhatni papás-mamást játszottak, voltak férjek, feleségek és gyerekek. Az óvónénik persze nagyon jól szórakoztak ezen, hiszen a gyerekek őszintén visszaadták az otthon látott szülőmintákat. Rólunk nem derültek ki túl ciki dolgok, másról is inkább csak viccesek (vagy legalábbis diszkréten csak azokat osztották meg velünk az óvónénik :-), de azért tényleg jó lesz vigyázni, milyen példát mutatunk itthon a gyerekeknek.

Ezen a családi héten lehetett vinni saját készítésű családfát, amit kitettek a falra és egymás között megbeszélgették, ki kicsoda. Készültek térbeli családfák is, Csaninak ez tetszett a legjobban, így nekünk is valami kézzelfoghatót kellett produkálni. 

A családfa törzse félbevágott vécépapírgurigából készült, amit Csani nagy műgonddal lefestett barnára:

 

A fa lombja zöld kartonból kivágott fenyőforma lett, a hátoldal díszítését pedig a karácsonyfa ihlette, parafadugó nyomdával készítette Csani rá a színes karácsonyfa díszeket:

 A másik oldalon a családtagok fotói lettek a gömbök :-)

Csani roppant büszkén vitte másnap az oviba és büszkén sorolta a mamákat, papákat!

Szabi első hóembere

Az idei telünk nem szűkölködik a hóesésben, mi kisgyerekesek ennek nagyon örülünk. Szabi havas tapasztalatai nem voltak túl pozitívak tavalyról, így kíváncsian vártuk az idei fejleményeket. A tendencia határozottan javuló. A hó még mindig hideg, ennek ellenére a kesztyűt az elején még mindig nem sikerül ráimádkoznom, csak akkor kéri, ha már lefagyott a keze. A hógolyózást viszont határozottan szórakoztatónak találja, kb. 20 centi távolságból szokta megsorozni az embert kaján vigyorgás kíséretében. Hóemberépítésben nagyon aktívak vagyunk. Íme az első hóember, amely Szabolcs aktív közreműködésével készült:

Csak, hogy a méretét is szemléltessük, hát kevés volt az alapanyag:

Ő már egy kiadósabb hóesés után (közben) készült nagyobb darab, rendes répaorral, kavicsgombokkal ahogy illik:

 

Hóangyalkák:

Ezt a hóembert ugyan nem mi építettük, hanem Csani egy ovistársa, Betti az apukájával, de hatalmas termete miatt fotózkodtunk egyet vele:

 

Szabi, Fruzsi meg a hóóriás:

És hogy milyen világban is élünk, nos nem hittünk a szemünknek: Szabika első hóembere (lásd első kép) másnap reggelre nyomtalanul eltűnt. Nem elolvadt, nem lerombolták (nem találtunk erre utaló nyomokat), hanem egész egyszerűen eltűnt. Mi csak arra tudtunk gondolni, hogy valakinek annyira megtetszett, hogy bizony ellopta, nehogy már a mi ablakunk alatt vigyorogjon. A gyerekek is csalódottak voltak, hogy reggel nem leltük a mini hóembert, így őket egy sokkal szebb mesével vigasztaltuk: a hóemberke olyan jól sikerült, hogy életre kelt és elindult felfedezni a nagyvilágot. Ez a verzió szerencsére nagyon tetszett nekik.