Súlygyarapodásunk

Néhány aggodalmas ránc kisimult az anyuka homlokán: a heti pucér mérlegelések elképesztő eredményt hoztak: Csanád baba már 4230 gramm, ami azt jelenti, hogy a védőnő által diktált heti súlygyarapodásnak épp a dupláját hozza! No kérem szépen ennyit arról, hogy hány grammot kell ennie naponta a babának a normál súlygyarapodáshoz. Ugyanis a mi babánk a napi előírtat éppen, hogy hozza és mégis kétszer annyit hízik, mint "kellene". A konklúzióm: mindegy, hogy mennyit szopizik a baba, ha nem sír, akkor nem éhes. Márpedig ő elveszi, ami neki jár :) Biztos számít a tejcsi tápértéke, a baba egyéni adottságai stb., egy szó, mint száz, megfogadtam a sok babás barátnőmtől hallottakat: igyekszem bízni az ösztöneimben és nem a szakirodalomban, ami inkább tekinthető egy általános iránymutatásnak.

Csani első karácsonya

A Karácsony lefolyását Csanika irányította. A sok pelusozás, cicizés, altatás miatt a Szenteste ünneplésére gyakorlatilag csak 23 óra utánra készültünk fel.

Mivel egy két és fél hetes újszülöttel szó nem lehetett arról, hogy éjféli misére menjünk, ez a csúszás semmiféle fennakadást nem jelentett. A lényeg, hogy a fát és lelkünket szépen feldíszítettük az első kiscsaládos közös ünneplésünkre. Az ajándékozás és a vacsi után Kriszta álomba szenderült az elmúlt napok fáradtságától, én pedig Marika nénivel csodáltam az alvó kisdedet, a mamát és az ajándékokat. Csani a szüleitől egy zenélő forgót kapott az ágya fölé, az anyai nagymama pedig egy pulóvert kötött saját kezüleg. 

Karácsony első napjának délutánján Rita és Viktor (alias Rita néni, és Viktor bácsi) jöttek hozzánk ünnepelni. (A délelőttről nincs mit írnunk, hiszen ájultan átaludtuk.) Kicsi Csanád egy szép rugit kapott.

Karácsony második napján megtörtént a NAGY TALÁLKOZÁS.

Ikertestvéremnek, Adélnak július 11-én született a kislánya, akit mi ezidáig nem láthattunk, hiszen Kriszta pocakja miatt az utazás Münchenig elképzelhetetlen volt, illetve ők se mertek Magyarországra utazni, amíg a baba kicsit meg nem erősödött. Amellett, hogy mi is most láttuk először Juliskát, a két unokatestvér is most találkozott először. Ebből a nagy eseményből Juliska sokkal többet fogott, mint Csanád: Juliska érdeklődve figyelte azt a kicsi nyekergő, mekegő, fel- felsíró csomagot, talán még értette is, hogy Csani mit akart kifejezni. És vajon mit akarhatott? Kisfiúnk még soha nem látott, hallott, szagolt ekkora rakás ismeretlent maga körül, ennek megfelelően kicsit nyugtalanabb volt, és a szoptatás után nehezen ment az alvás. Emiatt az ajándékokat nem is személyesen vehette át, hanem csak a vendégsereg távozása után mutattuk meg neki azokat. A sok szép body-ba, rugiba és játékba teljesen belefáradt:

VIDEÓ: Csani születése után 1 órával

Most jutottunk odáig, hogy videókat szerkesszünk, és töltsünk fel Csanádról. íme az első:

Az első két hét

Hát szó, ami szó: Csanád étkezési és alvási szokásait a „Mindennapi élet” bejegyzésben kicsit elkiabáltuk. Pontosabban most is szépen étkezik, de a mindennapi programba felvett egy új tevékenységet: küzdelem a hasfájással. Szegénykénknél ez görcsös összehúzódások, felsikoltások, és órákig tartó nyöszörgések formájában jelentkezik. Ami rosszabb, hogy emésztése adaptációinak ezen folyamatát rendszerint éjfél és hajnali négy óra között végzi. A szülők persze tapasztalatlanok: amíg Csanád éjfélig édesdeden alszik, addig mi beszélgetünk, Karácsonyra készülünk, sőt egy-egy pillanatig akár tévézünk is. Ennek köszönhetően Csanád éjfél és négy óra közötti őrzésétől teljesen kipurcantunk.

Amióta a védőnő és a doktor bácsi is egyöntetűen javasolták az Infacol nevű szert, amely Csanád hasgörcseit nem a májon felszívódva, hanem fizikai módon csökkenti (a pukik felületi feszültségét csökkentve, az egyes buborékokból habot képez, amely így kevésbé feszít), azért jobb a helyzet.

A második héten a felmentő sereg is megérkezett: Kriszta apukája hozta el anyukáját hozzánk, hogy segítsen minket az ünnepekre való felkészülésben.

Marika néni igen sokat és igen lelkesen segített, hiszen folyamatosan első unokája közelében süröghetett.

Én pedig intézhettem a karácsonyi bevásárlást, beszereztem az ajándékokat, s közben egy érdekes dologra lettem figyelmes: HIÁNYZIK a gyermekem! Azután, hogy az első héten folyamatosan vele voltam, a másodikon már lényegesen több időt voltam távol otthonról. Űr keletkezett bennem! Sokan kérdezték tőlem, hogy jelent-e már nekem valamit kicsi Csanád. Hát ő lett a mindenem. Szeretem, ahogy néz, ahogy alszik, ahogy brekeg, mekeg, és minden létező hangot hallat.

Szopizás otthon

A védőnő felvilágosított minket, mennyit is illik gyarapodnia egy újszülöttnek: heti 100-150 grammot. Látván az étkezőasztalra kihelyezett babamérlegünket óva intett minket, hogy ne mérjük a szopizásokat, mert csak stresszeljük vele magunkat.

Hát ezt a kérdéskört ott rontotta el, hogy azt is elárulta, hogy naponta mennyit kell ennie a babának: meztelen súlyának 1/6-át +/- 15%, azaz Csanád esetében ez aktuálisan minimum 465 gramm! Hát anyuka gyomra egyből görcsbe rándult, mivel Csanika még mindig eléggé „cicin bealvós” volt és az aznapi szopi adagunk olyan messze volt a célértéktől, mint Makó Jeruzsálemtől.

A bealvások miatt (lásd a képen pl.) ráadásul fejtem is és cumisüvegből adtuk oda Csanádnak a tejcsit, mivel azzal gyorsabban, még a bealvás előtt végzett. No erre is felszisszent a védőnő: veszélyes a cumi, le fog szokni a ciciről, mert a cumisüvegből könnyebb szopizni. De hát kérdem én, ha választani kell, hogy ciciből és cumisüvegből, de eleget eszik vagy csak ciciből, de nagyon keveset eszik a baba, melyik anyuka választaná az utóbbit? Cserébe kötöttünk egy kompromisszumot: csak egyszer kap cumisüvegből egy nap, úgy hogy előtte nem szopizott, így kisebb a „cumizavar” kockázata. Ez a megoldás cirka két napig működött, Csanika ugyanis – hála istennek - egyre nagyobbakat szopizik és kiüríti a cicit, így nincs mit fejni. Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki kezd beállni a kereslet-kínálat egyensúlya. Már csak amiatt aggódok, hogy elegendő lesz-e ez a megfelelő súlygyarapodáshoz…

A védő néni és a doktor bácsi látogatása

Pénteken délután érkezett a védőnőnk az első otthoni vizitre. Elméletben elmondta az alapvető babaápolási és etetési tudnivalókat és feltettük neki kérdéseinket. Ezután következett a gyakorlat. Megnézte Csanád csecsemőreflexeit, melyekből egytől egyik jelesre vizsgáztunk. Pl. hason fekve a talpát csiklandozva a baba elkezd kúszni. Ha megijed, akkor szétveti kezét-lábát és ölelő mozdulatot tesz. Csanád ilyenkor úgy néz ki, mint egy kis pókocska, olyan hosszú a kis keze-lába, de hasonlít egy karmesterre is, aki éppen beint a zenekarnak.

A különféle csecsemő megfogási technikákat is megmutatta a védőnő, így most már Endre is bátrabban fogja Csanikát. Ez például az úgynevezett „apa-fogás”:

A doktor bácsi hétfőn érkezett. Izgultunk, hogy elnyeri-e Csanád tetszését, elvégre is sokáig fogja gondját viselni a bajban, így fontos a bizalom. Elsőre jól sikerült a találkozó, a doktor bácsi is odavolt Csanikáért, hogy milyen szép kis formás baba, arról nem is beszélve, hogy teljesen egészséges és Csani is kerek szemekkel, békésen szemlélte az ő doktor bácsiját, és elégedett pukikkal adta tudtunkra, jóváhagyta döntésünket az orvost illetően.

Mindennapi élet

Nem akarom elkiabálni, de hát tulajdonképpen nem is olyan gáz. Azt hittem, hogy az első hetekben éjt nappallá téve, a fáradtságtól holdkórosan ugráljuk körül a kis Csanádot. Ehhez képest már a harmadik otthon töltött nap után látható egy fajta napi ritmus: Csanád kb. fél órát cicizik, utána egy órán keresztül eregeti a galambokat, az erőlködéstől álomba szendereg, és kb. 2 órát alszik. Alvásból vagy ő maga ébred, vagy anya kelti, és akkor jön a pelusellenőrzés. Innentől minden kezdődik elölről. Mivel ilyen jól látható a napi program, megfelelő tervezéssel és felkészüléssel a szülők 12 óra alatt akár nettó hét órát is alhatnak, igaz 1-2 órás részletekben. A nem alvással töltött időben Anyu elsődleges feladata Csanád kiszolgálása, és ellátása: szoptatás, peluscsere, öltöztetés-vetkőztetés. Apu annak érdekében, hogy Csanádnak még a közelébe se kelljen menni, amikor a pelenkázás zajlik, minden más házi munkát bevállal: főz, mosogat, takarít, bevásárol. stb. és persze Csanáddal is minél többet időzik: ennek érdekében ő végzi a büfiztetést, a szoptatást megelőző, majd lezáró mérlegezést, és gyakran ringatja álomba a kicsit. (Cici közelében nem tud elaludni - höhö, az én fiam!)

Eltérő nézetek

Egy kisbaba alapvetően állhatatosságra neveli apját: bár időnként eltérőek a nézeteink, kizárásos alapon jelenleg én alkalmazkodom Csanádhoz. Akár úgy is mondhatnám, hogy hatalma van felettem. Ő ezzel időnként vissza is él:

Csanád valamilyen oknál fogva (vajon milyen oknál fogva???) sokkal együttműködőbb az édesanyjával, mint az apukájával. Csanád például teljes mértékben elszabotálta apu első (és utolsó) kettő pelenkacserélő próbálkozását. Először, az első otthoni hajnalon apu nagy bátorsággal csomagolta ki Csanádot a pelusból. Aztán hirtelen megmerevedett, majd görcsös öklendezésbe kezdett. Kriszti szemlélve az eseményeket, csak így kommentálta a dolgot: bocsi, ekkorát korábban még soha nem kakilt... A második próbára pontosan 24 óra múlva került sor: apu ekkor nagy megelégedettséggel konstatálta, hogy relatív rendben van a pelus. Viszont a következő pillanatban már egy agresszív pisisugár indult el irányába, amit csak a stresszes állapotban lévő felfokozott reflexeinek és egy tiszta pelenkának a feláldozásával tudott elhárítani.

Anyuval teljesen más a helyzet. Csanád figyelmes, jó magaviseletű, udvarias úriember, még eltérő nézetek esetén is. Hát persze, hiszen édesanyjánál vannak a cicik. Apu pontosan ugyanezért hallgat anyura. Egyszerűen nincs apelláta. Ha Csanád mégis mást szeretne csinálni, azt maximum némi grimaszolással fejezi ki:

Azt hiszem, hogy a jövő egyik nagy feladata a kompromisszumkészség fejlesztése lesz.

Hurrá, jövünk haza!

Csütörtökön 12 körül felszállt a fehér füst: Csanika mehet haza! Lementem érte a csecsemőosztályra, éppen csajozott: a tanuló nővérek épp őt állták körbe és csodálták. Büszkén toltam ki a kisfiam. Apa hozott be rucikat többféle méretben (ez az 58 cm-es születési hossz megkérdőjelezte bennem az 56-os rucik létjogosultságát), megkaptuk a zárójelentéseket és 5 óra magasságában elindultunk haza. Hát aki ismeri Endre vezetési stílusát nem ismert volna rá: mint aki tojásokat szállít, úgy vitt minket haza.

Otthon fogadott minket egy kedves kis táblácska az előszobában, amit Endre saját kezével készített és színezett ki: „Isten hozott kicsi Csanád!” Megható volt átlépni a küszöböt a kicsi élettel.

Az első éjszakánk kicsit nehéz volt. Sok volt ez a nap Csanádnak: oltást kapott, a talpát szurkálták az anyagcsere vizsgálathoz, a másik talpát összetintázták, hogy lábnyomatot készítsenek róla, alig szokta meg a kórházat, máris új környezetbe került, immáron haza. Feldolgozta hát a sok élményt, mi pedig végigvirrasztottuk ezt a folyamatot.

Kis tutaj a magyar egészségügyben

Már a szülést megelőzően sokat aggódtam azon, hogy vajon milyen ellátásban fog részesülni Kriszta és a Baba egy magyar kórházban, de őszintén meg kell mondjam, hogy pozitív meglepetés ért. Már a klinika ingyenes szülésfelkészítő tanfolyamáról is csak "legekben" tudunk beszélni: nagyon színvonalas volt, lelkiismeretes szervezőkkel, előadókkal és nagyon sokat segített nekünk abban, hogy felkészülten nézzünk a nagy feladat elé.
A szülés alatt és az azt követő három napban a szülészorvos, a szülésznő, és a SOTE sok alkalmazottja igazán kitettek magukért, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen. A címben először szigetet írtam volna, de olyan fokú stabilitásról azért nem merek írni, hiszen az országban uralkodó fásultság még egy ilyen helyre is belopja magát. A lényeg, hogy többnyire olyan emberrel találkoztam, aki odaadással végezte a munkáját, emberséggel közeledett a másikhoz, őszintén segíteni próbált.
A felszerelés, és a szobák színvonala pedig egyáltalán nem volt rossz. (Igaz, hogy a kiemelt minőségért napi 10e Ft-ot fizettünk.) Ami pedig a legjobban meglepett: nem kell fizetni a parkolásért a szülészet előtt! Pedig milyen muris lett volna: "Tartsd még egy kicsit benn a babát édesem, csak leugrom egy kis aprót dobni az automatába!" Demszkyből simán kinéztem volna!

Első szopizási próbálkozások

A szopizási próbálkozásainkat, amint utóbb kiderült, inkább cicin cuppogásnak lehetett nevezni. Az egyik legsegítőkészebb, Betti nővér kimondta az ítéletet: anyuka adottságai nem megfelelőek, ez csak bimbóvédővel fog menni. Hát ezért volt dühös a cicire Csanika. A reggeli vizitnél megállapították, hogy kicsit sárgább a baba a kelleténél, irány a kékfény. Betti nővér lerendelt délre, hogy foglalkozzunk kicsit a cicimmel és a tejkonyhás Zsuzsikával karöltve megmutatták a mellmasszázs fortélyait és a mellszívó használatát. Mivel a sárga babáknak fontos az anyagcsere a sárga anyag kiürüléséhez, egészen másnap reggelig 3 óránként le kellett menjek szopiztatni (ez Csani aluszékonysága miatt kudarcba fulladt, ami szintén a sárgasággal függ össze) és fejni, hogy legalább cumisüvegből megkaphassa a tejcsit. A tejbeindulásom ekkor még váratott magára, így eléggé befrusztrálódtam, mikor egy másik anyuka mellettem 15 perc alatt kézi fejővel telenyomott 2db 120 ml-es üveget, az én üvegem alján meg elektromos fejés után ott lötyögött 10-20 ml. De akkor is megette a kicsi fiam!

Kórházi napjaink

A szülőszobai megfigyelésünk után elvitték Csanádot az újszülött osztályra, mondván, hogy vizsgálatokat végeznek rajta és úgysem tudnám ellátni. Ez igaz is volt, nagyon kimerültem, falfehér voltam a vérveszteségtől és ekkorra már majd 30 órája nem aludtunk. Endrével beájultunk pár órára, szegénykémnek csak egy szék és egy kis asztal jutott erre a célra. 6-kor Endre lement a kisfiúnkért, a csecsemősöktől kapott is egy piros pontot, mert vitt Csanádnak pelenkát, plusz egy feketét is, merthogy neki oda tilos bemenni, de hát mit csináljon az ember lánya, ha majdnem mozgásképtelen?

Csanád a szobában aludt végig, és mi csak gyönyörködtünk és olvadoztunk tőle. Már megfürdették és kapott szép kis galléros ruhácskát.
Anyuék és nővéremék 6-ra jöttek, megvolt az első unoka-nagyszülő-nagynéni találkozó is megható pillanatokkal. A babát éjszakára visszavitte Endre a csecsemő osztályra, nem kockáztattam: még mindig nagyon kialvatlan és gyenge voltam és kellett a pihenés, hogy beinduljon a tejcsi.
Másnap Endre jött reggel 6-ra és kihoztuk Csanikát. Órákon át nem is csináltunk mást, csak néztük őt csillogó szemekkel. 8 körül benézett hozzánk Bánhidy doktor, ismét nagyon megdicsért, hogy milyen szuperül csináltam mindent és neki tényleg semmi dolga nem volt. Nagyon jól esett, különösen miután megtudtuk a szülésznőnktől, hogy ő nem szokott ilyet mondani túl gyakran. 10-re visszamentem Csanival a csecsemősökhöz, hogy mutassák meg az alapvető tudnivalókat, úgy, mint pelenkázás és köldökcsonk ápolás. A szopizás kérdéskörét még nem feszegettem, gondoltam előbb magam próbálkozok. Délután befutott a másik nagyszülői hullám. Nekik már nagyobb szerencséjük volt, nyitott szemű Csanika fogadta őket, így boldogan karba is vehették unokájukat. Az egész napot boldog családi körben töltöttük. Megvolt az első sikerélményünk is: felismertük, hogy egyszer a sírás oka nem az éhség, hanem egy hihetetlen adag magzatszurkos-kakis pelus.

Az estének nagy bátran futottam neki. Endre sajnos nem maradhatott velünk a kórházi rend szerint. Hogy sajnálhatja: lemaradt egy álmatlan éjszakáról! Hát a kezdeti sikerélmények adta önbizalom elszállt, valahogy sehogy sem tudtam kitalálni mi baja a babának. Ezúttal a pelus sem volt kakis, a szopi sem nyugtatta meg, sőt, kifejezetten ingerült lett a cicitől a baba. Hát nem mondom, hogy nem pityeregtem az éjszaka a tehetetlenségtől. Ha elringattam elaludt, de amint letettem a kiságyba, 5 perc és megint sírt. Hajnal 4-kor végső elkeseredésemben, de azért félve az esetleges következményektől (pl. álmomban ráfekszek) magam mellé vettem Csanikát és láss csodát 2 perc alatt elaludt. Jött a felismerés: hát ez a baba a közelségemet akarta, szüksége van rám! Én pedig úgy feküdtem reggelig, mint akit gipszbe öntöttek: hiába szundikáltam, ösztönösen nem mozdultam.

Csanád születése

Nálunk természetesen teljesen máshogy kezdődött, mint ahogy a könyvek írják: nem folyt el a magzatvíz, és a kezdeti 1 órás fájások is teljesen kimaradtak. Amikor december 7-én, advent második vasárnapján a mise után a Kisbojtár étteremben vacsoráztunk, Kriszta enyhe menstruációs fájásokat érzett. Nekem is voltak hasonló gondjaim a nagy mennyiségű elfogyasztott kocsonya miatt, így nyugtatgattam Krisztát: biztosan csak jósló fájások, de azért lemértük, hogy mennyi idő telik el két kellemetlen érzés között. Az eredményen igencsak megszeppentünk: a fájások sűrűek voltak, és szabályosan 5 perces időközönként jelentkeztek! Te jó ég! Akkor most mindjárt szülünk?! Öt perces fájásokkal már a kórházban kellene lennünk! De hát annyira nem is fáj! Akkor miről beszéltek a többiek???? Otthon Kriszta vett egy meleg fürdőt, állítólag a jóslófájás attól elmúlik, az igazi nem. Hát nem múlott. Felhívtuk a szülésznőnket, aki azt javasolta, hogy próbáljunk meg lefeküdni aludni: ha csak jósló fájásai vannak Krisztának, akkor el fognak múlni a görcsök, ha pedig szülési fájdalmai vannak, akkor úgysem fog tudni aludni. Hát nem tudtunk....

Ennek megfelelően hajnali három körül bementünk a Sote II. Számú Nőgyógyászati Klinikájára, és felvételt nyertünk a páciensek közé (tényleg szülni fogunk!!!). Hát a szülésnek a folyamatáról nemigen értekeznék, mert egyrészt benne van minden babás könyvben, másrészt aki már túl van rajta, pontosan ismeri, aki meg még előtte áll, ráér megtapasztalni. Na jó, annyit azért elárulok: számomra elég meggyőzően kiderült, hogy a szülés kellemetlenebb lehet, mint a tökön rúgás. Nekem sem volt erőm elájulni, annyira kikészített Kriszti vajúdásának tehetetlen szemlélése. A vajúdás kb. fél 10-ig eltartott, különböző pozíciókban próbálkozott Kriszti, legelviselhetőbb az ülő pozíció volt neki, legrosszabb a hanyatt fekvés (szegény anyáink!). A fájdalmakon legtöbbet a meleg vizes zuhany enyhített, ami alá Kriszti egy 60cm-es ülőlabdán fészkelte be magát. Egyszer bejött egy szülésznő, hogy sétáljon egyet a kismama, de Kriszti csak mordult egyet: "sétáljon a rosseb". A végén már nagyon sűrűn és nagyon erősen jöttek a fájások, végre megengedték Krisztának, hogy kicsit nyomjon, ha jól esik neki. Ezek után a kitolási szakasz már egy megváltás volt az előzőekhez képest: ekkor már Kriszti is aktívan részt tudott venni a szülésben, hiszen már nyomhatott teljes erővel, és én is meg tudtam támasztani a tarkójánál. A kitolás kicsit hosszabb volt az átlagosnál, mivel Csanika csillagvizsgáló fejjel igyekezett világra jönni, azaz orral felfelé. Anyuka a test által termelt Endorfin, apuka az élmény miatt félig-meddig önkívületi állapotban élte meg ezt a szakaszt. A szülés egyébként teljesen bio-módon zajlott: Kriszta sem fájdalomcsillapítót, sem Oxitocint nem kapott.

A baba végül 10:25 perckor született meg. Itt kezdődött a BOLDOGSÁG. Kicsi Csanád gyakorlatilag csak jelképesen sírt fel, jelezve ezzel, hogy vele minden okés, aztán apuka kezébe nyomtak egy ollót, aki elvágta a köldökzsinórt. (Apuka azóta sem mer hozzáérni, megállapodás szerint ha én rakom tisztába a babát, akkor is anyu kezeli le a csonkot.) Kb. két perc alatt kitisztították Csanika testüregeit, majd tették az anyja hasára. Itt azonnal megnyugodott, és szépen lassan, óvatosan kinyitotta szemecskéjét, és elkezdte megélni az életet.

Némi idő után (ne kérdezze tőlem senki, hogy hány perc telhetett el, nem voltam magamnál) Csanikát pólyába tették és apura bízták, amíg anyun elvégezték a szülés utómunkálatait. Ekkor maradtam először kettesben a fiammal. Csanád ezt az állapotot lényegesen nyugodtabban viselte, mint én: tetszett neki a pólya melege és apu ölelése. Jómagamból az átéltek kontrollálhatatlan érzéseket váltottak ki, így figyelnem kellett, hogy el ne áztassam a babát. De volt időnk komolyan beszélni is: megígértem neki, hogy mindig vigyázok rá.

A szülést követő 2+1 órát (elméletileg két órát kellett volna maradni, de Kriszta nagyon el akart ájulni) még a szülőszobán töltöttük. Kicsi Csanád folyamatosan fenn volt velünk, hiszen még dolgozott benne az adrenalin.
Egyáltalán nem sírt, vagy adta annak bármi jelét, hogy nem érezné jól magát. Így csendes, kellemes zenét hallgattunk, s közben bemutatkoztunk. ("Én vagyok az anyu!", "Én vagyok az apu!") Varázslatos három óra volt, mindenkinek kívánom!

A szülést a fájdalmassága ellenére Krisztának sikerült természetesen, háborítatlanul megélni és ezért hálás köszönet illeti szülésznőnket, Éberling Katát és szülészorvosunkat, Bánhidy doktort, akik hagytak minket együtt lenni és csak akkor éreztették jelenlétüket, amikor szükség volt rájuk.

Köszöntő

Kedves szülők, testvéreink, rokonaink, barátaink!

Csanád születésével óriási telefon és sms-hullám zúdult ránk, érdeklődéseteknek nagyon örültünk, köszönjük szépen a szívből jövő kívánságokat. Azonban sajnos észre kellett vegyük: a kicsi jövevény jelenleg annyira leköti energiáinkat, hogy képtelenek vagyunk mindnyájatoknak részletesen beszámolni az elmúlt napok eseményeiről. Ezért most is elnézéseteket kérjük, ha esetleg ezidáig nem tudtunk visszahívni benneteket. Ezt a hiányt próbáljuk most pótolni blogunkkal, amely révén bepillantást nyújtunk számotokra kicsi családunk eseményeibe, mindennapjaiba - időtől és tértől függetlenül. Igyekszünk rendszeresen jelentkezni, érdeklődéseteket kielégíteni. Kérjük, hogy ha bármiféle észrevételetek, kérdésetek van, akkor azt írjátok meg nekünk az adott bejegyzést követően!

Mindenkit puszilunk: Csanád, Kriszti és Endre