A jelenség, amiről januárban úgy gondoltuk, hogy csak átmeneti, még mindig tartja magát. Hosszú ez az átmenet, immáron 2 hónapja tart. Tegnap este is majd leesett Csani feje az álmosságtól, de utolsó erejével felült az ölembe és jó közelről az arcomba vigyorgott, félig csukott szemekkel: "Még ébren vagyok, még nem mehetsz el." Nehéz ilyenkor megállni a nevetést, mert olyan zabálnivalóan huncut, ugyanakkor meg muszáj, mert, ha elnevetem magam, az felhívás a keringőre, hogy részemről mehet a játék. Tettettem, hogy alszom, mire piszkálni kezdte az arcom, mint aki teszteli, hogy de tényleg-e. Aztán, mivel nem mozdultam, szépen lemászott az ölemből és az ajtó felé kezdett lopakodni hátra-hátranézve, hogy "nem ébredtem-e fel". A vége az lett, hogy elkaptam a folyosón a menekülőt, visszatessékeltem a szobájába és elkezdtük a maratoni álomba forgolódást az ölemben. 1-1 ilyen "álomba forgolódás" így szokott végződni: Csanád, miközben mászik vissza hozzám a matracra, félúton elalszik.
Korántsem ilyen vicces a helyzet, mint ahogy leírom. Tényleg tanácstalanok vagyunk, miért csinálja ezt Csani és hogy hogyan tudnánk visszaterelni a normális mederbe, azaz este 11 helyett mondjuk 9 körülre, ezt az elalvás témát.
Korántsem ilyen vicces a helyzet, mint ahogy leírom. Tényleg tanácstalanok vagyunk, miért csinálja ezt Csani és hogy hogyan tudnánk visszaterelni a normális mederbe, azaz este 11 helyett mondjuk 9 körülre, ezt az elalvás témát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése