Nem alszunk (el)

Csani kb. 2 hete felvett egy nem túl családbarát "szokást". Hiába csetlik botlik a fáradtságtól, hiába az ásítozás, este nem hajlandó elaludni. Az eddig megszokott menetrend szerint, fürdés után szopizás következett, ami közben Csani szépen mindig álomba is szenderült. Így ment ez több, mint 13 hónapon keresztül, kényelmes és egyszerű volt ez mindenkinek. Az új szokás szerint azonban, fürdés után szopizunk, mint eddig, de nem alszik el őkelme, kifordul az ölemből és néz rám, hogy "hát akkor most mi légyen?" Kitartóan próbálkozunk alternatív altatási módszerekkel is, de nem hagyja magát se elringatni (nem is baj, mert már pucéron is 10 kiló!), és a kiságyba sem lehet betenni. Minden hasonló kísérlet keserves sírásba fullad. Egy darabig próbálkozok én, aztán felvált Endre, amíg én megfürdök. Na itt szokott eltörni először a mécses, teljesen kétségbe esik attól, hogy elhagyom a szobát. Aztán fürdés után visszatérek és lefekszem az ágya melletti "anya matracra" és úgy csinálok, mintha aludnék. Ezt nem nehéz mímelnem, tök álmos vagyok már ilyenkor, én pillanatok alatt el tudnék aludni. Bezzeg ő: egy idő után mellém fekszik, forgolódik, fészkelődik, keresi a megfelelő pozíciót, a hajamat, arcomat birizgálja, rám fekszik, nyűglődik. És egyszer csak 2-2,5 óra kínlódás után elájul. Ekkor még várok egy kicsit, majd beemelem a kiságyba. Esti ámokfutásaink valamikor 11 - fél 12 között szoktak véget érni. Na innen következne az, hogy Endrével kicsit egymásra is szánjunk időt. Ez általában kimerül egy gyors közös vacsiban és egy rövidke "hogy vagy, milyen napod volt, na menjünk gyorsan aludni" típusú beszélgetésben.

A fenti jelenség okát nem tudjuk, legfeljebb ötleteink vannak:
1. Délutáni alvás túl későre tolódik. Ezt elvetettük, miután többször volt, hogy alig aludt délután, és délután 2 óta fent volt és így sem lehetett este elaltatni. A déli altatás egyébként még úgy ahogy megy, de az is sokkal tovább tart, mint eddig.
2. Azzal, hogy elkezdett önállóan járni felerősödött benne a szeparációs félelem. Egyfelől érzi a szabadságát, másrészt meg is rémiszti, hogy el tud távolodni tőlem. A védőnőnk ettől a verziótól sikítófrászt kap, szerinte ugyanis nincs olyan, hogy szeparációs félelem. Ebben nem értünk vele egyet, rengeteget olvastunk róla több elismert gyermekpszichológustól is.3. Egyszerre jön alul két őrlőfoga. Ez jobban megviseli, mint az eddigi fogacskák. Esténként jól megmasszírozom neki Dologel-el, szerencsére hagyja és ritkán harap meg. Múltkor már ő hozta nekem a tubust, és tátotta a száját, hogy csináljam!
4. El akarja magát választani. Ezt is kizártuk. Inkább a fogzás miatt hagyja abba hamarabb a szopit, mert fáj neki. Máskor szívesen szopizik és ha nagy dráma van, még mindig ez nyugtatja meg a leghatékonyabban. Sőt, manapság ő kéri a cicit. Mindezt olyan kis kedvesen, egyáltalán nem tolakodóan teszi és olyan boldog, amikor megkapja.
Szóval maradt a 2. és a 3. pont. A 2. pontot erősíti, hogy a délutáni alvásnál sokszor nem tudom letenni az ágyba, csak mellettem, pontosabban rajtam hajlandó aludni.
Igazából mindegy mi az igazság, majd csak elmúlik ez az időszak is. És persze jön majd egy másik :)