Korábban már értekeztem arról, hogy egy élettel kompatibilis felnőttet szeretnék Csanádból nevelni: legyen jószívű, de semmi esetre se legyen málé, akit a többiek kihasználhatnak, vagy kigúnyolhatnak.
Esélyeimet jelentősen rontják azok az objektív körülmények, hogy itt a lakóparkban a Csanáddal egykorú, vagy esetleg fiatalabb totyogók valamennyien lányok. Mióta a Mester megszületett (immár 15 hónapja) kizárólag kislányok születtek a környéken! Az pedig nem kafi, mert Csanát egy nála 50%-kal idősebb (bizony, pár hónap ebben az életkorban még sokat számít) kisfiúval való kakaskodástól óvnám, kislányokat meg azért mégsem illik bántani. Szóval egyszerűen nincs alany, akivel a szocializációt - a győztes oldaláról is - gyakorolni lehetne.
Hála Istennek, az én fiam azért tanulékony. Kapott már elég sokat az egyik szomszéd kisfiútól a délutáni játékokon való osztozkodás során, így kapizsgálja már, hogy mik azok a farkastörvények. Mostanra pedig már nem csak passzív jogkövető, mert a múltkor szándékosan fellökött egy amúgy agresszív kislányt. Vasárnap pedig a játszótéren elvette egy nála 3,5 hónappal idősebb kisfiútól a járássegítő kiskocsiját! Kriszta persze egyből visszaadatta a bőgő gyermeknek a játékot, viszont én az anyjára se mertem nézni, csak dagadt a mellem a büszkeségtől és vigyorogtam a bajszom alatt!
Megkezdted önmagad pozícionálását a társdalomban, Kisember. Azért csak mértékkel és igazságosan, Csanád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése