Csanád zongorakoncertje és karácsonyi ünnepsége után éjfélkor fáradtan tértünk nyugovóra. Én nem tudtam valahogy elaludni, Endre már horkolt mellettem. :) Kimentem a mosdóba, 1x, 2x, 3x, mert gyanús volt valami... Hajnali 1 órakor ébresztettem Endrét, hogy szerintem folyik a magzatvíz. Már korábban meg volt beszélve Erikával, a bébiszitterünkkel, hogy éjszaka is hívhatjuk, jön. De most épp éjszakás volt a munkahelyén, így jött a B terv, Edit, az alkalmi bébiszitterünk, aki szintén készenlétben volt. Endre gyorsan érte ment, 20 percen belül nálunk volt. Jobban izgult, mint mi. :) Endre még szendvicset csinált, én meg komplettáltam a kórházi táskát és Editnek adtam instrukciókat a reggelhez, hogy hogy fognak a fiúk suliba menni. Szerencsére ebben is tökéletesen időzített Esztike, mert, mivel az orvosom kora reggelre amúgy is berendelt minket a kórházba vizsgálatra, ezért egy szomszéd osztálytárs szüleivel már meg volt beszélve, hogy ők viszik reggel suliba a fiúkat. Szóval, adtam az instrukciókat Editnek, néha meg-megpihentem, mert már erősödtek a fájások. A szülésznőm is felhívtam, hogy itt az idő. Sajnos kiderült, hogy ő nem tud jönni, mondta, hogy a kórházban kérjük majd a helyettesét. Hajnali fél 2-re értünk be a kórházba, már jó 4-5 perces, egyre erősödő fájásaim voltak. Felvettek a szülészetre, megvizsgált az ügyeletes fiatal doktornő. Kérdeztem tőle, mit gondol, mikor lesz meg a baba. Azt mondta, hogy szerinte még az ő műszakjában, márpedig ő 6-ig van. Ekkor még nem sejtettem, mekkora jósnő veszett el benne... Befektettek a vajúdóba, rám tették a magzati szívhang figyelőt, kaptam egy branült és mindjárt egy adag antibiotikumot is, mivel pozitív streptococcus leletem volt. Aztán hagytak szépen, magamban vajúdni, néha jött egy nagyon kedves szülésznő és megvizsgált. Nagyon intenzív 3 óra következett. Sűrű és nagyon erős fájásaim voltak. Mivel nagyon fáradt voltam, nem aludtam semmit ugye előtte, bármilyen hihetetlen, de két fájás között szunyókáltam. Endre nem csak két fájás között, hanem úgy fixen behorkantott mellettem egy széken, mint ahogy ez a harmadik gyerekét váró apukához illik. :) Egyszer jött a szülésznő, hogy felhívta a szülésznőm helyettesét és azt mondta nem jön, mert nem tudja ki vagyok (!?) és akkor most mi legyen. Én ekkorra már nem voltam olyan állapotomban, hogy ez engem bármilyen szinten is felidegesítsen, egyáltalán érdekeljen. Tudtam, hogy tök mindegy ki fog ehhez asszisztálni, de ez a baba ki fog bújni nemsokára. Kértem ezt a kedves szülésznőt (Kisné Haller Katalin), hogy mi lenne, ha levezetné a szülést, eddig is ő figyelt rám nagy gonddal. Ő örömmel fogadta ezt, szóval ennyit az előzetes szülésznő választásomról. :) Hajnali 4 körül Katalin mondta, hogy leveszi rólam a CTG-t, sétáljak egy kicsit, hátha könnyebb lesz viselni a fájdalmat. Hát egyáltalán nem esett jól. A hosszú sétáló folyosó feléig jutottam, amikor mondtam Endrének, hogy inkább visszafeküdnék. Innentől fogva felgyorsultak az események. Szóltam a szülésznőnek, hogy érzem, hogy tolófájásaim vannak, mire ő: az nem lehet! Megvizsgált, riadtan összenéztek a doktornővel és kiadták az ukázt: irány a szülőszoba! Oké, mondtam, de hol az orvosom??? Mindjárt megsürgetik, jött a válasz. Átvittek a szülőszobára, mert már átmenni sem bírtam a saját lábamon és onnantól fogva mindketten velem maradtak. Katalin kért, hogy ha jön a fájás NE nyomjak, még nem szabad, nem simult el teljesen a méhszáj. Könnyű azt mondani, az tudja, aki ezt átélte. Mindenesetre igyekeztem a légzőgyakorlattal engedelmeskedni. Azt hiszem, kb. 5-6 ilyen tolófájást kilélegeztem, közben Katalin és a doktornő már nem hagytak magunkra, végig bent voltak, követték a fejleményeket és bíztattak, hogy nagyon jól csinálom. Mi mást mondanának. :) Utólag nem tudom, Katalin visszatartotta-e a babát vagy a méhszájat egyengette, de a lényeg, hogy amint megjelent az ajtóban Bánhidy professzor úr a széles mosolyával, már nem kellett kilélegeznem a fájást, következőre végre elkezdhettem a kitolást. Nem emlékszem pontosan innen a történésekre, annyira másvilágban voltam, foszlányok vannak meg. Endre fogta végig a kezem, doktor úr a másikat. Aztán egyszer csak Endre könnyeivel küszködve megszólalt, hogy már látja a kis fejecskéjét és gyönyörű nagy haja van. Pár másodperc múlva a hasamon pihegett a kis csomagom és már magamhoz ölelhettem a csupasz kis testét, azonnal megnyugodott, alig sírt. Életem harmadik legszebb pillanata volt! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése