Szemtelen hóember

Imáink meghallgattattak, Holle anyó ismét jól megrázta dunyháját! Ki is mentünk ízibe szánkózni Csanival. Közben ismét rádöbbentem, hogy fenekestül felfordult az életünk Csani érkezésével, teljesen másképp látok dolgokat: eddig bosszankodtam, ha nem takarították el reggelre a havat a járdákról, úttestről és munkába menet azon fohászkodtam, hogy, csak nehogy fenékre essek vagy utolérjen(k) egy másik gépjármű(vet). Na most nem ilyen gondolatok cikáztak az agyamban, hanem, hogy "a fenébe, hogy ilyen szorgalmas a gondnok, most, hogy húzzuk el a szánkót a letakarított járdán át a havas részre?"

Szerencsére az első havas élmény nem hagyott mély nyomot Csaniban, minden érdekelte, a szánkója, a hó, a havas bokrok. Szánkózás közben meg egyenesen kacagott:Újdonsült tudományunkat is kipróbáltuk így teljes menetfelszerelésben, élesben is felavatva az új téli bakancsunkat:

Meglepően nagy távot sétáltunk, nem csoda, ha megfáradtunk kicsit. Csani a sétától, én a görnyedéstől.

Építettünk egy mini hóembert is. Csani ekkor már kezdett kissé türelmetlen lenni, majd el is fogyott a cérnája. A kis hóemberünkről lemaradt hát néhány tartozék. Így lett ő egy szemtelen hóember. Szemtelen, de a miénk. Látni a kobakját föntről az ablakunkból!