Nagy találkozások

Legeslegjobban természetesen a fiúk várták a nagy találkozást a kishúgukkal. Én is nagyon vártam, hogy bejöjjenek a kórházba, jó volt őket megölelni. Szabika nagyon aranyos volt, simogatta a még korántsem lapos hasamat, egy csoda volt ezt nekik is megélni, hogy ott fejlődött Esztike 9 hónapon át és most ott piheg a kis kórházi bevásárlókocsiban:

 Csani is meghatódott, hogy milyen pici a kishúga:

 A büszke nagypapa...

 ...és nagymama:

 

Nagybátyus is megszeppenve nézi:

Kórházi napjaink

A szülés után ezúttal nem volt szerencsém, nem volt üres egyágyas szoba, de még kétágyas sem, így egy háromágyasba kerültem. Kb. 2 másodpercig bántam. Nagyon kedves, jó fej szobatársakat kaptam, egy szintén harmadik gyermekes anyukát Zselyke babával és egy első gyermekes anyukát az óriásbébi 4 kiló feletti súllyal született Domi babával. Nem zavartuk egymást, tudtunk aludni, pihenni és egymás babájára vigyázva zuhanyozni, az első gyermekes anyukát pedig próbáltuk segíteni a szoptatásban.

Nekem a kórházi létem ismét kellemes élmény volt, én nem tudok beszámolni borzasztó körülményekről és ehetetlen kórházi kosztról, mint amivel sokszor tele van a közösségi média. Persze pont a mi részlegünkre ráfér a felújítás, ami meg is fog történni, hiszen láttam az óriási fejlődést Csani és Szabi születése óta. De tisztaság volt és a kórházi dolgozók is nagyon segítőkészek voltak egytől egyig. Ami a kosztot illeti, a drága rokonságom bőségesen ellátott meleg étellel és gyümölccsel, de ennek ellenére én a kórházi menüt is megettem az utolsó falatig, olyan állandó éhség volt rajtam a szoptatás miatt. Apropó szoptatás. Esztikével ment minden, mint a karikacsapás. Már a szülőszobán ügyesen evett, olyanok voltunk, mint egy jól összeszokott páros.

Szoptatás utan kidőlve:

Ami még vicces volt, hogy Ági barátnőmmel néhány óra különbséggel szültünk, így még vele is összefutottunk néhányszor a 3 nap alatt.

Esztike születése képekben

Születés utáni első pillanatok egyike, összebújtunk:

Méricskélés és azok az ujjak!!!

Talpak:

Eszti cicamosdatás után:

Ismerkedünk egymás arcával:

Nagyon ügyesen szopizott első perctől fogva:

Eszterke születése

Csanád zongorakoncertje és karácsonyi ünnepsége után éjfélkor fáradtan tértünk nyugovóra. Én nem tudtam valahogy elaludni, Endre már horkolt mellettem. :) Kimentem a mosdóba, 1x, 2x, 3x, mert gyanús volt valami... Hajnali 1 órakor ébresztettem Endrét, hogy szerintem folyik a magzatvíz. Már korábban meg volt beszélve Erikával, a bébiszitterünkkel, hogy éjszaka is hívhatjuk, jön. De most épp éjszakás volt a munkahelyén, így jött a B terv, Edit, az alkalmi bébiszitterünk, aki szintén készenlétben volt. Endre gyorsan érte ment, 20 percen belül nálunk volt. Jobban izgult, mint mi. :) Endre még szendvicset csinált, én meg komplettáltam a kórházi táskát és Editnek adtam instrukciókat a reggelhez, hogy hogy fognak a fiúk suliba menni. Szerencsére ebben is tökéletesen időzített Esztike, mert, mivel az orvosom kora reggelre amúgy is berendelt minket a kórházba vizsgálatra, ezért egy szomszéd osztálytárs szüleivel már meg volt beszélve, hogy ők viszik reggel suliba a fiúkat. Szóval, adtam az instrukciókat Editnek, néha meg-megpihentem, mert már erősödtek a fájások. A szülésznőm is felhívtam, hogy itt az idő. Sajnos kiderült, hogy ő nem tud jönni, mondta, hogy a kórházban kérjük majd a helyettesét. Hajnali fél 2-re értünk be a kórházba, már jó 4-5 perces, egyre erősödő fájásaim voltak. Felvettek a szülészetre, megvizsgált az ügyeletes fiatal doktornő. Kérdeztem tőle, mit gondol, mikor lesz meg a baba. Azt mondta, hogy szerinte még az ő műszakjában, márpedig ő 6-ig van. Ekkor még nem sejtettem, mekkora jósnő veszett el benne... Befektettek a vajúdóba, rám tették a magzati szívhang figyelőt, kaptam egy branült és mindjárt egy adag antibiotikumot is, mivel pozitív streptococcus leletem volt. Aztán hagytak szépen, magamban vajúdni, néha jött egy nagyon kedves szülésznő és megvizsgált. Nagyon intenzív 3 óra következett. Sűrű és nagyon erős fájásaim voltak. Mivel nagyon fáradt voltam, nem aludtam semmit ugye előtte, bármilyen hihetetlen, de két fájás között szunyókáltam. Endre nem csak két fájás között, hanem úgy fixen behorkantott mellettem egy széken, mint ahogy ez a harmadik gyerekét váró apukához illik. :) Egyszer jött a szülésznő, hogy felhívta a szülésznőm helyettesét és azt mondta nem jön, mert nem tudja ki vagyok (!?) és akkor most mi legyen. Én ekkorra már nem voltam olyan állapotomban, hogy ez engem bármilyen szinten is felidegesítsen, egyáltalán érdekeljen. Tudtam, hogy tök mindegy ki fog ehhez asszisztálni, de ez a baba ki fog bújni nemsokára. Kértem ezt a kedves szülésznőt (Kisné Haller Katalin), hogy mi lenne, ha levezetné a szülést, eddig is ő figyelt rám nagy gonddal. Ő örömmel fogadta ezt, szóval ennyit az előzetes szülésznő választásomról. :) Hajnali 4 körül Katalin mondta, hogy leveszi rólam a CTG-t, sétáljak egy kicsit, hátha könnyebb lesz viselni a fájdalmat. Hát egyáltalán nem esett jól. A hosszú sétáló folyosó feléig jutottam, amikor mondtam Endrének, hogy inkább visszafeküdnék. Innentől fogva felgyorsultak az események. Szóltam a szülésznőnek, hogy érzem, hogy tolófájásaim vannak, mire ő: az nem lehet! Megvizsgált, riadtan összenéztek a doktornővel és kiadták az ukázt: irány a szülőszoba! Oké, mondtam, de hol az orvosom??? Mindjárt megsürgetik, jött a válasz. Átvittek a szülőszobára, mert már átmenni sem bírtam a saját lábamon és onnantól fogva mindketten velem maradtak. Katalin kért, hogy ha jön a fájás NE nyomjak, még nem szabad, nem simult el teljesen a méhszáj. Könnyű azt mondani, az tudja, aki ezt átélte. Mindenesetre igyekeztem a légzőgyakorlattal engedelmeskedni. Azt hiszem, kb. 5-6 ilyen tolófájást kilélegeztem, közben Katalin és a doktornő már nem hagytak magunkra, végig bent voltak, követték a fejleményeket és bíztattak, hogy nagyon jól csinálom. Mi mást mondanának. :) Utólag nem tudom, Katalin visszatartotta-e a babát vagy a méhszájat egyengette, de a lényeg, hogy amint megjelent az ajtóban Bánhidy professzor úr a széles mosolyával, már nem kellett kilélegeznem a fájást, következőre végre elkezdhettem a kitolást. Nem emlékszem pontosan innen a történésekre, annyira másvilágban voltam, foszlányok vannak meg. Endre fogta végig a kezem, doktor úr a másikat. Aztán egyszer csak Endre könnyeivel küszködve megszólalt, hogy már látja a kis fejecskéjét és gyönyörű nagy haja van. Pár másodperc múlva a hasamon pihegett a kis csomagom és már magamhoz ölelhettem a csupasz kis testét, azonnal megnyugodott, alig sírt. Életem harmadik legszebb pillanata volt! :)

Időzíteni tudni kell

Eszterkével pontosan december 24-re voltam kiírva. Az orvosom egyszer az egyik terhesgondozás végén megkérdezte tőlem: maga tényleg december 24-én akar szülni? :) Mondtam neki, hogy dehogy akarok, dehát mit lehet itt tenni? Erre annyit válaszolt, hogy majd később beszélünk róla. Ezen a ponton úgy éreztem gyorsan rövidre kell zárnom nála a kérdést, hogy, amennyiben orvosilag nem indokolt, illetve nem a baba egészsége érdekében van rá szükség, nem szeretnék semmiféle mesterséges szülésmegindító praktikát, programozott császárt pedig végképp nem. Szerencsére ő ebben maximálisan partner volt. Mit lehet mégis tenni, merült fel a kérdés. Hát beszélgetni vele! Hogy lehetőleg karácsony előtt minimum 4 nappal szülessen, hogy már otthon lehessünk szenteste ötösben, vagy, ha még bent szeretne maradni, akkor két ünnep közé időzítsen. Ha még nem lettek volna elegendők ezek a szempontok, hát így két bátyus mellett még volt néhány. :) Először is azt kértem tőle, hogy csak Csani szülinapját hagy csináljam végig. Ha már a nagy családi ebéd megfőzése nem is ment, de a tortát mindenképp szerettem volna saját kezűleg megsütni Csaninak, mint ahogy tettem az elmúlt 9 évben minden alkalommal. Eszterke ezt a kérésemet szépen megértette és nyugton maradt a pocakomba. Azért estére egy kiadós lábdagadással jelezte, hogy valamit valamiért. :) Aztán kértem még tőle, hogy hadd intézzem még el a tanító néni, tanító bácsi és Stofi néni karácsonyi ajándékát, ne maradjon szegény Endrére, ezt is meghallgatta Esztike. Következett Szabika iskolai karácsonyi ünnepsége. Első iskolai szereplése volt ez, mindjárt a három királyok egyikét játszotta, a világért sem szerettem volna kihagyni. Esztike is kíváncsi volt rá. Az utolsó kérésem a december 18-a volt. Csani első, karácsonyi zongorakoncertje, ezt követően az osztállyal a karácsonyi ünnepi műsora. Eszterke ezeket is megengedte nekem. Na de aztán néhány óra múlva, 19-e hajnal fél 2-kor úgy döntött, most már ő következik! Tökéletes időzítés! :)

Kisfiú vagy kislány?

Mikor Szabit vártam, mindenkinek az volt az első kérdése, hogy "no és kisfiú vagy kislány?". Ez még a diplomatikusabb kérdés, volt olyan is, hogy "ugye kislány?" Nekem anno borzasztó rosszul tudott esni ez a kérdés, a "nem, ő is kisfiú" válaszomra adott viszontválaszokról nem is beszélve. A kedvencem ez volt: "Na nem baj!" Mi az, hogy nem baj??? Miért kell ezért lesajnálni, dühöngtem magamban, hol van az megírva, hogy 1 fiú 1 lány a minta család? Így sok év távlatából egyenesen azt gondolom, kis korkülönbséggel nagyon jó, ha azonos neműek a testvérek. Azonos az érdeklődési kör, jobban tudnak együtt játszani, nagyon jól összenőnek.

A harmadik gyermek vállalásának motivációja számunkra nem az volt, hogy lány legyen, hanem, hogy három gyerekünk legyen. :) Épp ezért és a Szabinál tapasztalt reakciók elkerülése végett eldöntöttük, hogy senkinek nem fogjuk megmondani, milyen nemű a hármaska. Első körben úgy gondoltuk, inkább mi magunk se akarjuk tudni. Aztán amikor nekünk szegezte a kérdést az orvos, hogy akarjuk-e tudni, mert ő bizony már látja, nem tudtunk ellenállni a kíváncsiságunknak. Senkinek nem mondtuk el, se a fiúknak, se a nagyszülőknek. A nagyszülők fogadták el legjobban, hogy nem szeretnénk elmondani. Visszaidézte ez számukra a régi időket, hisz nekik anno nem is lehetett tudni előre a gyermek nemét, sőt. Endrééknél még az is meglepetés volt, hogy ikrek. :) A két fiú már keményebb dió volt, illetve leginkább Csanika. Ő annyira szerette volna tudni, hogy már sírni is képes volt miatta. Így a családi nyaralás alatt egy idilli  naplementés fürdőzés alatt ünnepélyesen elárultuk nekik. Nagy volt a boldogság és így lett ez közös családi titok egészen a kistesó születése napjáig. :)

Babavárás

Egyik legnagyobb félelmem volt a harmadik gyermek vállalása körül, hogy a várandósságom vajon milyen lesz, nem leszek-e ismét veszélyeztetett terhes, mint Szabikával. Szerencsére minden a legnagyobb rendben alakult, sőt azt kell mondjam, hogy ez a harmadik várandósságom volt a legproblémamentesebb az összes közül. A leleteim és a baba vizsgálati eredményei is mind rendben voltak, nem voltam rosszul, nem voltam fáradékony. A végefelé ugyan már nagyon útban volt a pocakom bizonyos tevékenységeknél, úgymint cipőhúzás, illetve a fürdőkádban is úgy forgolódtam, mint egy bálna, de ezt leszámítva jól éreztem magam a bőrömben. Ehhez az is hozzájárult, hogy életemben nem kaptam annyi kedvességet és odafigyelést a családomtól, barátoktól, kollégáktól, ismerőseimtől, mint ezekben a hónapokban. Ami a fiúkat illeti, Csani és Szabi is iszonyú figyelmesek voltak velem, nyugtattak, ha idegeskedtem valami miatt, segítettek cipekedni, simogatták a pocakom. És természetesen nagyon-nagyon várták a kistesót! :)