Batthány tér

Mióta Szabi megszületett nem igazán emlékszem komolyabb féltékenykedésre Csani részéről. Persze kisebbek voltak, de egyik sem volt olyan mértékű, hogy cselekednünk kellett volna. Úgy 1 hónappal ezelőtt azonban azt vettem észre, hogy Csani elutasít. Ha Endre otthon volt, én nem csinálhattam semmit neki, ellökte a kezem, nem akart jó éjt puszit adni, úgy viselkedett velem, mintha haragudna rám. Bevallom iszonyú rosszul esett. Endrével arra jutottunk, hogy a mindennapos rutinok közepette jobban kell figyelnünk arra, hogy én Csanival, ő pedig Szabival töltsön több időt. Így például Szabi esti vacsoráztatását Endre vette át, én pedig az esti közös fürdőzést Csanival. Ez a kis csere már rengeteget számított Csaninak, de azért biztos ami biztos, szerveztem közös programot is Csanival kettesben, miközben Szabira Magdi vigyázott.

Az úti célunk a Batthány tér volt, a poén Csaninak pedig az volt, hogy HÉV-vel mentünk. Ami viszont nekem annyira nem volt poén, hogy Csani végig az ölemben kívánt közlekedni. Mindösszesen két esetben akart a saját lábán állni, amikor pont nem kellett volna: a HÉV-re való le/felszállásnál és a mozgólépcsőn. Mit tudtam volna csinálni, hát cipeltem. Egyrészt nem lett volna célszerű összeveszni vele épp a kapcsolaterősítő kiruccanásunkon, másrészt arra jutottam, hogy valószínűleg így töltekezik a kis szeretettankja.
A HÉV nagyon tetszett Csaninak, főleg mikor a Margit hídnál bementünk a föld alá. A Batthány téren megnéztük a nagy hajókat a kikötőben, a Parlamentet,majd Csani kívánságára bementünk a Szent Anna templomba. Épp mise volt, így csendben osontunk be, aztán kisvártatva realizáltam, hogy gyászmise folyik, így inkább kijöttünk. Csani szerencsére szépen megértette. Cserébe a bejáratnál lévő szenteltvíztartónál tanulgattuk hogyan kell keresztet vetni be-, illetve kifelé menet.A vásárcsarnokból a mozgólépcsőn kívül sok mindent nem láttunk. Csak mentünk fel s alá, fel s alá... Jó kis délelőtt volt kettesben!