Szilveszter a Bazilikánál

Az adventi vásár hangulatát és a belváros ünnepi fényeit feltétlen szerettük volna megmutatni a gyerekeknek, de a karácsony előtti mizériánk miatt ez sajnos kimaradt. Szilveszter napján aztán örömmel fedeztük fel, hogy a Szent István Bazilika melletti adventi vásár épp aznap ér véget. Sötétedés után jól beöltöztünk és kimentünk a térre.

 

A korcsolyapálya ugyan nem üzemelt már, de épp sikerült elcsípnünk a Bazilika falára vetített fényjátékot.

Csanit mindig is nagyon érdekelték a templomok, s ha már ott voltunk, a Bazilikát sem hagytuk ki. Épp elcsíptük a mise végét, megnéztük a betlehemet és gyújtottunk egy gyertyát szeretett Józsi bácsink emlékére, aki a karácsonyt még a fehérvári családunk körében tölthette.

Szilveszter lévén a téren rengeteg színes hajú, világítós ördögszarvas egyedbe botlottunk, ami eléggé megtetszett a fiúknak. Konkrétan Csani egy idő után semmire nem volt kapható, csak azt hajtogatta, hogy neki márpedig kell egy ilyen világítós szar(v). A téren persze nem árultak ilyen gagyi dolgokat, úgyhogy hazafelé még az Erzsébet téri nagykoncert és utcabál hangulatába is sikerült beleszagolnunk két világítós piros ördögszarv (merthogy lehetett volna pink nyuszifül is!) és két sósperec vétel erejéig. Boldog volt ám a két kis ördög:

(A sapka azért van rajtuk, mert ezeket a szarvakat nem éppen ergonomikusra tervezték, konkrétan iszonyatosan nyomta oldalt a fejüket.)

2012 Karácsonya

Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy se itt a blogon, sem máshol nem teszek többé olyan könnyelmű kijelentést, hogy családunk végre békében, egészségben együtt fog karácsonyozni. Lesz, ahogy lesz, ezentúl nem remélek, legalábbis hangosan nem. Merthogy a mostani karácsonyunk előtt is beütött a mennykő, akarom mondani két bazi nagy vesekő. Nem akarom ezt itt most túlságosan részletezni, rég is volt már és még az emlékezés is felidegesítene, annyira csúnya a történet a magyar egészségügyre nézve. A lényeg a lényeg: ezúttal szegény Endre került kórházba vesegörccsel és akut veseleállással miközben mi, az itthon maradottak is betegséggel küzdöttünk. Nem pont így képzeltük az adventi készülődést, de a pozitív oldalát nézve: Endrét hazaengedték karácsonyra és, noha kicsit stresszesen, kapkodósan, de a körülményekhez képest így is sikerült kihozni magunkból a maximumot a karácsonyi készülődést illetően. 

A karácsonyfa felelős angyalok idén is szentestére, a délutáni alvás idejére időzítették titkos küldetésüket, de már ultimátumot intéztek hozzánk, hogy jövőre ezt így nem vállalják. Csani ugyanis a nagy izgalomtól nem akart elaludni, jövőre pedig már valószínűleg Szabi is nehezen fog. És hogy mi volt az idei karácsonyunk legmeghittebb momentuma? Szenteste gondoltunk egy merészet, beterítettük matraccal a nappalit és a karácsonyfa fényei mellett aludtunk mindnyájan. :) Karácsonyi képeinkből íme egy csokorra való egyik kedvenc karácsonyi Gryllus dalunk zenei aláfestésével:

Mézes

Eredetileg úgy terveztük, hogy az adventi készülődés jegyében meghívjuk Csani néhány barátját egy kis mézeskalács sütésre. Aztán közbeszóltak a betegségek és Csani az ovis közös mézesezésről is lemaradt. Nem hagyta annyiban a dolgot, betegen is neki kellett látnunk a sütésnek. Őszintén szólva arra számítottam, hogy majd néhány perc szorgoskodás után otthagyja és egyedül kell befejeznem az egészet. Nos, úgy tűnik 4 évesünk kitartása is nagyot nőtt. Minden munkafolyamat érdekelte és aktívan részt is vett bennük.

Deszkalisztezés:

Dagasztás:

Nyújtás:

 

Szaggatás:

  

Kisült-e már a kalácsom:

 Díszítés:

 A cukormázazásba már Szabi is bekapcsolódott. Nagyon koncentrált:

 És ő volt a fő kóstoló is:

Csanád 4 éves

Csanád 4 éves lett!!! Ami a külsőt illeti: 107 centi, 16,5 kiló 27-es lábakkal. Ezekkel az arányokkal továbbra is olyan, mint a mozdonyfütty: hosszú és vékony. Nagy dumaláda, be nem áll a szája egy percre sem, rendkívül érdeklődő, nagyon okos kérdéseket tesz fel. Közvetlen, barátkozós kisfiú, könnyen teremt kapcsolatot. Ez egyfelől egy pozitív tulajdonság, másfelől néha aggasztó is, hiszen nem tart az idegenektől. Nagyon bújós kisfiú, borzasztóan igényli és kezdeményezi az ölelést, puszikat, az összebújást. Önállóan eszik és öltözik, már a cipzárakkal is ügyesen megbirkózik, az oviban, ha mi nem vagyunk ott. A mi jelenlétünkben mindezekhez túl kényelmes, mi pedig túl jó fejek/sietősek/aggódósak vagyunk. Pl. még mindig nem hisszük el, hogy nem halna éhen, ha a lustasága miatt kimaradna egy étkezés. Néhány hónapja már éjszakára sem kéri a pelust, de azért átlag havi 2 éjszakai baleset még bejátszik. Imád oviba járni, kívülről fújja az ovistársak nevét vezetéknevekkel együtt! Inkább a lányokkal barátkozik, legjobb barátja Angyal Flóra, amit mi meg is értünk, mert Flóra egy hihetetlenül jó fej, vidám, cserfes kislány.

Kreativitása alakulóban van, legalábbis ami az elméletet illeti, a megvalósítás azonban továbbra sem az erőssége. Például az adventi koszorúnkat eredetileg vele szerettem volna elkészíteni, de a pepecs munkához egész egyszerűen nem volt kedve. Ellenben, mint egy kis kreatív igazgató, remek ötleteket adott a díszítést illetően.

 

Érdeklik a számok, betűk. Kb. 20-ig tud elszámolni, de 15 fölött már sokszor belebonyolódik a sorrendbe. Nagyon szeret szerepjátékot játszani, ilyenkor mindig előre elmondja a forgatókönyvet és mint egy kis rendező, instrukciókat ad a szereplőknek: "Én vagyok egy kiscica, te meg a gazdája, és vegyed észre, hogy eltört a kiscica lába." Másik kedvenc elfoglaltsága a legózás, bár ez is inkább a szerepjátékról szól nála, mintsem az építésről. Megépítjük a kellékeket, melyek között aztán kezdődhet a játék. További csapásirányok mostanában: jelmezek, bábozás, tűzoltósdi, puzzle (a 24 darabos már profin megy), hangszerek, lovagosdi. Szülinapi tortáját ez utóbbi témakör ihlette:

 

 

A háromfejű sárkány csúfos végzete:

 

Vendégsereg:

Ajándékhegyek:

  

Steve Wonder style:

  

Szülinapján fény derült arra is, hogy Csani bizony fel bír fújni egy lufit. Szégyen, nem szégyen, de ezzel a teljesítményével néhányunkat már le is pipált:

És, mivel épp az ünneplés napjára esett, a nagyikkal közösen gyújtottuk meg a második adventi gyertyánkat:

Céges Mikulás(ok)

Az otthoni Mikulásjárás után eljött az idő, hogy személyesen is találkozzunk a Fehérszakállúval. Mindjárt 2 Mikulás ünnepségre is hivatalosak voltunk, mivel mind az új, mind a régi munkahelyemről kaptunk meghívást. A Market Mikulás ünnepség elég nagyszabású volt, egy hatalmas tornateremben került megrendezésre, sok-sok játéklehetőség, gyerekprogram és koncert körítésével. A kezdés nem volt túl erős: a bejáratnál egy szerintünk is rémisztőre sikeredett Hófehérke fogadott minket, aki elől mindkét gyerek hanyatt homlok menekült. Miután ezen a traumán túltettük magunkat, elindultunk terepszemlére. Volt arcfestés, amit Szabi szeretett volna kipróbálni. Az arcfestő néni, (aki amúgy nem volt túl barátságos, de ezt csak azért írom le, mert egyszerűen nem értem, minek megy az ilyen gyerekek közé dolgozni) első blikkre kifejezte aggályait, hogy Szabika nem fog megülni az arcfestés ideje alatt. Tévedett: Szabi türelmesen, egy fejrándítás nélkül "tűrte" az amúgy alig 1-2 perces sminkelést. Csani se maradhatott le a buliról, mindketten tigrisek lettek:

A játékok közül ezek a minijárművek voltak nálunk a legnépszerűbbek, de Csani a távirányítós kisautót is kipróbálta a terepasztalnál:

A majd 1 órás akklimatizálódás után a színpad elé terelték a gyerekeket és vártuk a Mikulást:

Szabika itt még gyanútlan volt, de volt egy megérzésem, és mögé osontam. A megérzésem nem csalt, ahogy megjelent a Mikulás és a színpadról fölé magasodott, Szabika keservesen elkezdett sírni, így gyorsan kimentettem. Az ajándékért is együtt mentünk, persze azért már bátrabban nyúlt:

Csaninak is pont ilyen "élmény" volt kétévesen a Mikulás, mostanra viszont ő már nagyon komolyan várta a találkozást.

A csomagért is bátran kiment és szépen meg is köszönte azt, a WING-es Mikulás meg is jegyezte, milyen illedelmes ez a kisfiú, nekünk meg ettől természetesen dagadt a májunk rendesen.

A maratoni ajándékátadás után még volt egy kis koncert a gyerekeknek: egy ütős zenekar lépett fel interaktív módon. Csani nem egy szereplős gyerek, úgyhogy a közös produkciókra nem volt vevő, de a koncert végén, amikor a zenészek lehetőséget adtak a gyerekeknek a dobok kipróbálására, már nem volt szégyenlős. Szabika sem, bár tőle azért féltettük a drága hangszerek épségét:

Nagyon élvezték, és a zenészek szerint van is hozzá érzékük. Jaj, nem lehetne inkább a hárfa?

Mikulás első felvonás

Szabi a tavalyi Mikulásos témából még nem sokat értett. Idén azért gondoltam, hogy előzetesen, - úgy pár nappal a nagy nap előtt - beszélni kellene neki róla, hogy ne érje váratlanul a dolog, a bölcsiben azonban megelőztek. Mit megelőztek! A gondozónénik pont azt csinálták mint a haszonleső kereskedők, már hetekkel az érkezése előtt belengették a Mikulás témát és egyszer csak azon kaptam magam, hogy Szabi nekem szegezi a kérdést:

- Mit hoz a Mikulás?

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, így visszakérdeztem: - Hát, mit hoz? Mire ő szemrebbenés nélkül sorolta:

- Almát. Csokis kekszet. Mogyorót. Mandarint. És gumicukrot.

A lista tehát megvolt, már csak az előkészületek hiányoztak, úgymint csizmapucolás. Csani igazán gondosan lekefélte a bakancsát, Szabi valamiért a talpára koncentrált:

Ho-ho-ho-hóóóó:

A két pizsamás reggel:

Mi van benne?

Nézd, milyen duci:

Csani azért gyorsan csekkolta, hogy igazságos volt-e a Fehérszakállú:

Szabi pedig szisztematikusan kibontott mindent, harapott egyet belőle, majd otthagyta. Mindjárt lett egy halom kibontott csokink, amely halom azóta egyre csak nőtt, csak nőtt, mert hát ugye nem kell ecsetelnem, utána még hány Mikulás tette tiszteletét nálunk...Valami ötlet a hasznosításra?

Egri bortúra

A novemberünk elég sűrű volt, ami az utazásokat illeti. A müncheni hosszú hétvége után Egerben töltöttünk egy hétvégét az egyetemi barátainkkal. A bortúrázás egy sok évvel ezelőtt teremtett hagyomány, meglátogattuk már együtt a tokaji borvidéket, illetve Villányt. Aztán több éves szünet következett a sok-sok időközben született gyerkőc miatt és Edinának köszönhetően most sikerült feléleszteni a hagyományt: az egri borvidéket szálltuk meg családostul majd 40-en (ebből 13 gyerek!).

Bevallom őszintén egy kicsit szkeptikusak is voltunk Endrével, hogy valóban jó program lesz-e ez nekünk. A gyerekeket mi még sosem hagytuk otthon, nem is most akartunk ezzel kísérletezni. De akkor hogy lesz ebből élvezhető borvacsora az Imolában? Edina nem adta fel, a gyerekesek aggályait eloszlatandó még gyerekfelügyeletet is szervezett a vacsora idejére két óvónő személyében, akik döbbenetesen felkészültek voltak, rengeteg játékot, könyvet és mesefilmet hoztak. Én még ezután is úgy gondoltam, hogy Szabit nem fogom tudni rájuk hagyni egy percre sem. Óriásit tévedtem! A 2 hölgy tényleg profi volt, maximálisan megbirkóztak a nem kicsi feladattal, simán menedzseltek ennyi gyereket, még Szabi is teljesen jól elvolt nélkülünk arra a kis időre.

 Az idővel is szerencsénk volt, fantasztikus napsütéses őszi idő volt.

A szombat délelőtti kirándulást Szabival ugyan kihagytuk, a begyulladt szeme miatt az egri szemészeti szakrendelő lett a mi kötelező programunk, de erről már írtam korábban. Endre és Csani mindeközben bevették az egri várat:

 

Bauékkal:

 Azért később mi is csatlakoztunk:

 Vigyázz, kész, tűz!

 

Talált, süllyedt! :)

A panoptikum vegyes érzéseket váltott ki Csaniból. Borzasztóan érdekelte a sok kiállított fegyver és a viaszbábuk, de azért kicsit tartott is tőlük.

Vasárnap hajnalra Szabi nagyon belázasodott, elég rossz éjszakánk volt, csak fetrengett szegény sírdogálva. Reggel Csani édes volt, nagyon megölelgette az öcsit:

Viszont így sajnos nem tudtunk csatlakozni a többiekhez, akik a Szalajka völgybe tettek még egy közös kirándulást a hazaindulás előtt.A csapatkép nélkülünk:

Szabi egészségügyi gondjait leszámítva szép kis program volt, fantasztikus szervezésben (köszönjük itt is Edina!). Reméljük lesz folytatás!