Úcsi, Adé és Hatyi

... alias Julcsi, Adél és Matyi voltak a mi vendéglátóink Münchenben a hét második felében. A két gyerkőc között 5 hónap van, de mára teljesen összenőttek, remekül elvoltak. A két gyereknek teljesen pepitában van a napirendje, Julcsi nagyon korán kel, Csani elég későn, ennek megfelelően alakulnak a délutáni és esti lefekvések is. Így azonban, hogy együtt voltak, érdekes volt, hogy mindkét gyerek alkalmazkodott a másikhoz. A reggeli ébredéseket Csani korábbra, Julcsi későbbre hozta és délután is szinte egy időben aludtak. Csaninak egyébként németországi tartózkodásunk alatt szinte soha nem volt gond az alvásával, úgy elnyomta a sok élmény, hogy az itthon megszokott idő töredéke alatt aludt el mindig.
Csaninak itt minden játék új volt, némelyiket, mint például Julcsi vadonatúj triciklijét, rendszeresen ki is sajátította. Ebből kifolyólag aztán persze volt néha egy kis "enyém-tied" harc, de hát ezt is meg kell tanulniuk előbb-utóbb.

Iszonyú meleg napjaink voltak, jólesett a közös pancsolás a kertben. Csani - sajtkukac mivoltához hűen - pancsolt egy kicsit, aztán szaladt 8 kört, játszott mással, majd újra mártózott egy kicsit. Julcsit ehhez képest ki sem lehetett robbantani a medencéből. A végén Adél szinte kiborította Julcsit a fürdővízzel együtt, másképp nem lehetett véget vetni a mókának.A sok közös játéknak reméljük lesz folytatása, ha összejön a nagycsaládi nyaralás!

Persely

Csani nemrég kapott egy autó formájú perselyt Mari nagyitól. Azóta kéri is a belevalót, hogy "péndz-péndz-péndz", amit aztán bedob és kivesz belőle. Mivel Csanika papagáj módjára mindent ismétel utánunk, összekötvén a kellemeset a hasznossal Endrével megbeszéltük, hogy, ha valamelyikünk mond egy csúnya szót, akkor bedob egy százast a perselybe. Ma este Endre Mr. Bean-t megszégyenítő mozdulatsorral eldobott egy szelet dinnyét az étkezőben. Próbálta menteni a szituációt, pingpongozott még egy kicsit vele mielőtt leesett volna, de ezzel csak súlyosbította a helyzetet, hiszen a kapott gellertől vagy három métert csúszott a dinnye a padlón. Hoztam a felmosót, nekikészültem a romeltakarításnak, majd azzal a lendülettel kiborítottam a felmosóvödröt a konyhakőre. Ma este a kis persely rekordhozamot könyvelhetett el.

Dunakavics

A sok egyházi program után, hétfőn Aloissal egy dunai hajókiránduláson is részt vettünk. Kelheimből indultunk, a végállomásunk pedig a weltenburgi kolostor volt. A hajóút elég rövidke volt - mindössze 20 perc - , a természet szépsége azonban kárpótolt minket: hatalmas mészkősziklák között tört itt magának utat a Duna, ez a rész a folyó legszebb szakaszai közé tartozik.A 600-as évek elején alapított kolostort ugyan nem sikerült megnéznünk, de kárpótolt minket az udvarán lévő hatalmas sörkert, ahol még Csani is jóízűen falatozott a weltenburgi kolbászból. A kolostorban 1050-ben indult a sörfőzde, ami mind a mai napig üzemel többszörös világbajnok sörökkel.
Csaninak a legnagyobb élmény azonban kétségtelenül a Duna-parti kavicsozás volt. Kacagva gázolt a hideg Dunába és gyűjtötte-dobálta a kavicsokat. A felhőtlen pacsálás okán a ruhadarabok fokozatosan elkezdtek lekerülni róla, mígnem komplett pelenka és body csere lett a vége a mókának. Szerencsére volt vagy 35 fok árnyékban.

Áldás

Alois pappá szentelése szombaton egy 3 órás nagymise keretében zajlott le a regensburgi katedrálisban. A misét a regensburgi püspök celebrálta. Persze Csani 1 percet nem bírt végigülni belőle, így még el sem kezdődött a szertartás, már kifelé tartottam vele a templomból. A főkapuig jutottunk, a lépcső tetején bujkáltunk az oszlopok között, amikor megindult a templomba az egyházi méltóságok menete.Lemenni a lépcsőn vagy bemenni a templomba már késő volt, ölbe kaptam Csanit és félrehúzódva néztük a menetet. A menet vége felé érkezett a szentelést celebráló regensburgi püspök, aki meglátva minket megállt a katedrális bejáratánál és mosolyogva odaintett magához. Így esett meg, hogy aznap nem csak Alois,hanem Csani is püspöki áldásban részesült! Az "ártatlan bárányka" tekintet azóta is nagyon megy neki:

Fűnyírás itt és ott

Csani itthon mindig a kedvenc kertész bácsija körül sertepertél, ha fűnyírás van a lakóparkban. Saját kis fűnyírójával mindig be is segít neki.Itt a bernhardswaldi paplak kertjében azonban olyasvalamire bukkant, ami felülmúlta gyermeki képzeletét: fűnyíró-autó, kettő az egyben! Addig-addig bámultuk a bácsit, amíg fel nem ültette Csanit a járgányra.

Bimbamos

Julcsi és Csani eddig is óramániásak voltak köszönhetően a Dániel nagyszülőknek, akiknél a fali és ébresztőórák mellett fellelhető egy kakukkos és egy 1913-as gyártású bimbamos óra is. Mivel németországi utunk első felének apropója Endre keresztapjának, Aloisnak a pappá szentelése volt, így néhány nap alatt elég sok templomban megfordultunk,3 szentmisén részt is vettünk, persze amolyan kisgyerekes üzemmódban, felváltva felügyelve a templomban és környékén összevissza bóklászó sajtkukac csemeténket. Hovatovább szállásadónk a bernhardswaldi pap volt, a paplak pedig természetesen a templom tőszomszédságában található. Csaninak mindezekből az egyik legnagyobb élmény a harangszó volt. Amint meghallotta, ő is bimbamozásba fogott. Altatás közben félálomban is suttogta: bimbam-bimbam! Gyakran reggeliztünk a jó levegőn a paplak verandáján, itt Alois rendszeres feladata lett a feje mellett lógó harangjáték megszólaltatása.

Mikor pedig itthonról felhívtuk a nagyszülőket telefonon, kérdezték Csanitól, hogy mit látott a messzi Németországban. Csani gondolkodás nélkül vágta rá: bimbamos!

Utunk Regensburgba

Féltünk a németországi úttól, sose voltunk még Csanival ilyen messze és volt, hogy a debreceni táv is kiakasztotta. Mint kiderült, az indulástól jobban kellett volna félni, mint magától az utazástól. Hiába pakoltunk össze előző nap, az autóba bepakolás 1,5 órásra sikeredett, Csani ugyanis valamiért teljesen ki volt borulva. Érezte hogy nagy a készülődés, hogy mi is izgulunk. Talán félt hogy itthon hagyjuk? Végül 2 óra csúszással, egy 45p-es pihenővel 6,5 óra alatt teljesítettük a 654 km-es távot. Arra számítottunk, hogy jó szokásához híven Csani alszik 3 órát úgy du. 2 óra körül. Azonban annyira fel volt villanyozva, hogy csak negyed hatkor aludt el, akkor is már csak végkimerültségében. Az út a következőképpen telt:

- 2 óra eszem-iszom, főként anya szendvicse és köles"dolyó",- 1 óra ablakon ki(b)ámulás. A hatalmas szélerőművek (csaniul forgó vagy tiktak) megunhatatlannak bizonyultak.
- 45 perc megállás, átmozgatás,
- 1 óra játék, a hátizsáknyi játékok átlag 3 perces rotálódásával. Legtovább az ujjbábok húzták és a mondókázás is sokáig ment.- 30 perc kínlódás avagy "nagyon álmos vagyok, de annyi itt a látnivaló, hogy félek, hogy lemaradok valamiről!" A végén úgy aludt el, hogy a tenyeremet konkrétan a szeme elé húzta, hogy ne lásson. Mondjuk nem csodálom, csodaszép helyeken mentünk keresztül:- 1 óra 15 perc alvás (közvetlen érkezés előtt…) Ennek ellenére nem volt gond az esti altatással, az élmények gyorsan elnyomták.