Móka és kacagás

Csani imád a nyakunkban lovagolni. Pláne ha még megspékeljük egy kis kergetőzéssel, akkor aztán van móka és kacagás:

Szemtelen hóember

Imáink meghallgattattak, Holle anyó ismét jól megrázta dunyháját! Ki is mentünk ízibe szánkózni Csanival. Közben ismét rádöbbentem, hogy fenekestül felfordult az életünk Csani érkezésével, teljesen másképp látok dolgokat: eddig bosszankodtam, ha nem takarították el reggelre a havat a járdákról, úttestről és munkába menet azon fohászkodtam, hogy, csak nehogy fenékre essek vagy utolérjen(k) egy másik gépjármű(vet). Na most nem ilyen gondolatok cikáztak az agyamban, hanem, hogy "a fenébe, hogy ilyen szorgalmas a gondnok, most, hogy húzzuk el a szánkót a letakarított járdán át a havas részre?"

Szerencsére az első havas élmény nem hagyott mély nyomot Csaniban, minden érdekelte, a szánkója, a hó, a havas bokrok. Szánkózás közben meg egyenesen kacagott:Újdonsült tudományunkat is kipróbáltuk így teljes menetfelszerelésben, élesben is felavatva az új téli bakancsunkat:

Meglepően nagy távot sétáltunk, nem csoda, ha megfáradtunk kicsit. Csani a sétától, én a görnyedéstől.

Építettünk egy mini hóembert is. Csani ekkor már kezdett kissé türelmetlen lenni, majd el is fogyott a cérnája. A kis hóemberünkről lemaradt hát néhány tartozék. Így lett ő egy szemtelen hóember. Szemtelen, de a miénk. Látni a kobakját föntről az ablakunkból!

Hejte-hejte

Nagymamámtól maradt emlékképem a hejtézés. Ő mondta mindig, hogy "hejte baba hejte", így simogattuk a babát. Csaninak is megtanítottam a hejtézést. Mondom neki : "hejte Csani hejte". Erre ő is mondja, hogy "hejte" majd a nyakam köré fonja a kis karját, odatapasztja a kis arcát az enyémhez és simogat. Így szeretget ő mostanság, a hejte-alany szülők és nagyszülők meg csak olvadoznak és olvadoznak...

Öleb

Csani már korábban is szeretett ölben lenni és magasról szemlélődni, de mióta kórházban töltöttünk néhány napot ez sajnos a végletekig fokozódott. Persze értjük az okát, hisz ott szinte egész nap az ölemben volt, másrészt maga a kórház, a vizsgálatok, kezelések is traumát jelentettek neki. Kívülről szemlélve talán ez kevésbé látható, de mi érezzük. Sírósabb, könnyebben elkeseredik, társaságban félénkebb, nagyon ragaszkodik, néha szinte tapad ránk, bújósabb lett. És imád az ölünkben lenni, igazi kis öleb. Odajön, átkarolja a lábunkat szorosan, hátraszegi a kis fejét és esdekel, hogy vegyük fel. Csani persze kifigyelte, hogy az apja sokkal erősebb és tovább bírja az edzést, mint én. Ezért nappal apa a sztár, leginkább nála kéretőzik felfelé és óriási hisztit tud csapni, ha elveszem az apjától, mert szegény mondjuk épp próbálna elmenni dolgozóba. Aztán persze, ha a ló elment, jó a szamár is. Éjszaka fordított a helyzet, az továbbra is az enyém. Ha látja, hogy Endre érkezik hozzá, nagyobb fokozatra kapcsolja a bömbölőt és nem nyugszik, amíg én nem megyek.

Adásból kimaradt 2009: Nyílt nap az uszodában

Csani ugyebár szeptember óta jár úszni. Többé kevésbé rendszeresen teszi azt, de inkább kevésbé, eddig ugyanis nem nagyon volt olyan hónap, hogy ne kelljen kihagyni 1-2-3 hetet megfázás, orrfolyás vagy éppen a krupp miatt. Emiatt már többször el is bizonytalanodtunk, hogy a számtalan előnye ellenére, amit most itt nem sorolnék fel, nem kellene-e mégis hagyni az egészet a fenébe. Ráadásul a téli időszakban a hideg idő és a sok-sok réteg ruha miatt extra macerás az egész program. Erre még alszunk néhányat, addig is íme egy kis ízelítő, mi is folyik tulajdonképpen az uszodában. (Úszósapkás képeimen kéretik nem kacagni!)

A belépőjegy átadása szigorúan Csani feladata:Rengeteg játékos feladatunk van, tulajdonképpen az egész egy vízben játék. A vízzel teli Huple-ban forgolódás (lásd balra lent) vagy a deszkán egyensúlyozás pl. az egyensúlyérzéket fejleszti. A lényeg azonban szerintem inkább az, hogy Csani megszeresse a vizet és biztonságban érezze benne magát. Az otthoni esti fürdetéseket látva ez maximálisan bejött. Minden gyakorlat közben énekelünk, mondókázunk:

Az óra elvileg 40 perces, de Csani inkább 30 percre van kalibrálva. Fél óra után ugyanis elkezd cidrizni, így gyorsan kimenekítem a vízből. Anya, hozod már azt a törülközőt?Óra után Csani általában úgy elfárad, hogy a 10 perces hazafelé utat sem bírja ki ébren.

Adásból kimaradt 2009: Szánkázunk

Ahogy leesett az idei első hó, alig vártuk, hogy felavathassuk Csanival a nagyiéktól karácsonyra kapott szánkót. Bevalljuk töredelmesen nagy igyekezetünkben Csani első havas élményét sikerült keserves sírásba fullasztanunk. Történt ugyanis, hogy nagy elánnal belehúztunk a szánkót a vastag, szűz hóba nem számolva Csani csekély súlyával. Szegényke, a vastag overallban moccanni sem tudván úgy fordult le a szánkóról arccal bele a hóba, mint egy krumplis zsák. Kis vigasztalás következett, majd én is felültem a szánkóra vele, hogy visszahozzam a kedvét. Büntiből Endre húzott minket egy darabig. Kisvártatva ismét egyedül szánkózott Csani, ezúttal úgy húztuk, mintha tojást szállítanánk. Néhány mosolyt azért a végére sikerült az arcára csalni.

Várjuk, hogy újra hulljon a hó és őszintén reméljük, hogy nem utáltattuk meg Csanival egy életre a havat és a szánkózást!

Rejtvény a szemfüles blog olvasóinknak: Mi nem stimmel a fenti történetben? A megfejtéseket értékes nyeremények (mint például baráti vállveregetés) reményében várjuk szerkesztőségünkbe.)

BREAKING NEWS: Csanád jár!

Csanád már hetek óta szívesen közlekedett a születésnapjára kapott járássegítővel, vagy éppen minket használt bóklászása támaszának. Időnként önállóan is megtett egy-két lépést, de csak amolyan bátor nyúl módjára: leginkább csak akkor indult el, amikor az ő mértékével mérve is csak két lépésnyire voltunk tőle, így gyakorlatilag következmények nélkül dőlhetett a karjainkba.

Aztán ma reggel valahogy az a gondolata támadt, hogy mégse négykézláb kellene a 2010-es esztendőbe lépni. Tett néhány bátortalan próbát, majd felbuzdulva önmaga sikerén, egyre nagyobb és nagyobb távok megtételére vállalkozott:

(A videó mindhárom jelenetét 24 órán belül forgattuk!)