Szabolcs szótára még nem egy vaskos darab. Igazából motivációja sem nagyon van beszélni. Mindent megért, amit mi mondunk, ő pedig az esetek többségében kiválóan megérteti magát gesztusokkal, ráutaló magatartással. Időnként azonban már gyöngyözik a homlokom, de akkor sem értem mit akar. Már odahordtam elé a mutatóujja irányába eső összes lehetséges tárgyat (amit ő aztán dühösen jó messzire hajít), de ő még mindig vörös fejjel mutogat és morgolódik, rosszabb esetben sivít, mint egy nazgúl. Na ekkor kap el a hév és lelkesen elkezdek neki szavakat ismételgetni, hátha megtanulja. Kezdtem a családtagokkal. A "mama" már régóta megy, de eleinte ez egy univerzális szó volt nála, a nagyszülőkön kívül (beleértve a papákat is) használta rám is, Magdira is, sőt a mobilomra is. Aztán szűkült a kör és most már határozottan a nagymamákat nevezi így. A mobilról meg kiderült, hogy nem a mobil a mama, hanem azt szeretné, ha felhívnánk róla mamát. Nem lehet ám becsapni! Ha nővéremet hívom fel, dühösen hozzám vágja a telefont, és tovább skandálja, hogy "mama!". A család többi tagját is próbáljuk tanítgatni neki. Az apa egész jól megy, elvégre is elég közel áll a "hoppá" szóhoz, ami már nagyon megy. Az anya már kicsit macerásabb. Az esetek 90%-ában babának szólít, ha felteszem a kérdést, hogy ki is vagyok én? Helyes válaszként persze ez is tökéletesen elfogadható, tekintetbe véve, hogy Endre szokott így szólítani kedvesen. Azért gyakoroljuk az anyát is. A végeredmény eddig a "nyanya", vagy időnként a "gyagya". Egyik sem túl hízelgő rám nézve, de legalább iszonyú édesen mondja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése