Csak, hogy a szüléstörténetünk se merüljön a feledés homályába, beszámolnék róla. A keddi CTG vizsgálatom, majd az azután elrendelt áramlásvizsgálat és ultrahang már előrejelezte az eseményeket: Szabi nem nagyon mocorgott, a magzatvíz az átlagosnál kevesebb volt és CTG méhösszehúzódásokat mért, amit akkor még nem éreztem. A szülésznővel aznap megbeszéltük, hogy, ha elfolyna a magzatvíz, a farfekvés miatt azonnal induljunk a kórházba, mert előreeshet a köldökzsinór vagy a lábacska. Aznap éjjel már éreztem, hogy valami történik odabent, aztán fél 6- kor arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Elfolyt??? Jesszusom, azt eddig senki nem mondta, hogy az nem elfolyik, hanem literszám ömlik folyamatosan és valahonnan egyfolytában jön az utánpótlás! Ébresztettem Endrét, aztán, hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, Csani abban a pillanatban felsírt. Mivel Endre megjelenése kétségbeesett tiltakozást váltott ki belőle, fogtam magam és néhány törülközővel felszerelkezve befeküdtem Csani mellé, hogy visszaaltassam. Ezalatt Endre összepakolta a még hiányzó tartalmakat a kórházi csomagba, riasztotta Katót, a SOS felvigyázónkat és a Dániel nagyszülőket. Csani szerencsére hamar visszaaludt, így rövidesen a kórház felé száguldottunk. Én a hátsó ülésen feküdtem, ahogyan a szülésznő meghagyta és áldottuk a sorsot, hogy mindez nem 1 órával később történik, amikor is megkezdődik a reggeli csúcs.
A kórházban két doki is megvizsgált, mire meghozták a döntést: irány a műtő, elöl van a baba lába. Innentől iszonyú gyorsan pörögtek az események. Betoltak a vajúdóba és mint egy felbolydult méhkasban, elkezdtek körülöttem sürögni a népek. Mindenféle papírosokat írattak velem alá, igyekeztem kérdezni, hogy akkor most éppen mit is, de egy idő után feladtam. Valószínűleg akár a vagyonátruházásom is aláírathatták volna velem abban a pillanatban. Aztán CTG-re kötöttek, kaptam egy csinos branült és hoztak savlekötőt, hogy igyam meg egy húzásra. Na, ekkor azért visszakérdeztem, hogy biztos savlekötő-e és nem lúg, lásd a februári ÁEK-s esetet. Aztán jött egy aneszteziológus, elmondta, mit fog velem csinálni és kérdezhettem. Rövidesen már toltak is a műtőbe, Endrének még adhattam egy puszit, aki szegény kint várt a szülőszoba előtt és azt sem tudta mit történik velünk. A műtőben megkaptam az érzéstelenítőt, ami hihetetlen gyorsan hatott. Amint elfektettek, iszonyú rosszullét jött rám, úgy éreztem, valaki ráült a mellkasomra, egyre nehezebben kapok levegőt és hányingerem is lett, ami aztán nem csak inger maradt. A műtét furcsa érzés volt, hiába van elérzéstelenítve az ember, végig érzi, hogy csinálnak ott valamit. Műtét közben aztán kiderült, miért nem fordult meg Szabi a pocakomban: nem tudott. A köldökzsinór a nyakára volt tekeredve és még a feje is be volt szorulva valahogyan. A doki saját bevallása szerint is rég volt ilyen nehéz császárja, nem volt egyszerű kiemelni Szabit. Szabi nem sírt fel azonnal, nem tudom pontosan mennyi idő múlva hallottam meg a sírását, de egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán a kezdeti nehézségek ellenére gyorsan összekapta magát szerencsére. 
Miközben engem még javában stoppoltak, odahozták a fejemhez egy öt percre, az arcát az arcomhoz érintették. Azonnal megnyugodott és békésen szuszogott, csodás érzés volt. Aztán Endréhez vitték Szabit és ott látták el, mérték le. 
A műtét után még találkozhattam 2 percre Szabival és Endrével, 
majd mentem 24 órára az őrzőbe, Szabi az újszülött osztályra, Endre pedig aggódva robogott hazafelé, hogy Csanival is minden rendben legyen.
Miközben engem még javában stoppoltak, odahozták a fejemhez egy öt percre, az arcát az arcomhoz érintették. Azonnal megnyugodott és békésen szuszogott, csodás érzés volt. Aztán Endréhez vitték Szabit és ott látták el, mérték le. 
A műtét után még találkozhattam 2 percre Szabival és Endrével, 
majd mentem 24 órára az őrzőbe, Szabi az újszülött osztályra, Endre pedig aggódva robogott hazafelé, hogy Csanival is minden rendben legyen.
