A múlt hétvégét Debrecenben töltöttük. Utoljára mertem vállalkozni erre az útra szülés előtt, cserébe a program elég intenzívre sikerült. Velünk tartottak a Dániel nagyszülők Csabával kiegészülve, nagycsaládilag látogattuk meg anyukámékat, illetve az Érmihályfalván élő Dániel rokonokat. Hogy milyen kicsi a világ: anyukám nyírábrányi leány, a Dániel rokonság pedig alig pár kilométerre, a határ túloldalán él. Csaninak sajnos dédije már nincs, de a Dániel dédpapa öccse hihetetlen szellemi és testi frissességnek örvend így 87 évesen. A legidősebb és a legfiatalabb Dániel találkozása:
A Dániel fiúk:
Nagycsaládi csoportkép:
A nagycsaládi találkozóról további képek találhatók itt. A látogatás nagyon jól sikerült, rengeteget beszélgettünk, finomakat ettünk, de sajnos az oda-visszaút nem volt teljesen zökkenőmentes, hiszen volt egy kis pech-szériánk. Először is itthon hagytuk Csani útlevelét és a határon nem akarták átengedni. Már majdnem úgy volt, hogy én visszafordulok Csanival és meghiúsul a többgenerációs találkozó, amikor a határőr megenyhült és adott nekünk néhány órát a látogatásra, de kikötötte, hogy 6-ra érjünk vissza Csanival a határátkelőhöz. A család fele így hamarabb visszaindult, a Dániel nagyszülők maradtak még beszélgetni. Itt jött a következő pech: Endre otthagyta a kabátját, benne az okmányaival, így vissza kellett fordulnunk a rokonokhoz. Emiatt viszont már késésben voltunk a határ felé, így egy STOP táblánál bizony csak lélegzetvételnyi volt az a stop, egy rendőr pedig épp erre várt megbújva a bokorban (szó szerint!). Újabb idő (és pénz)veszteség után, a határon két másik határőrrel találtuk magunkat szembe, ami miatt eléggé idegesek lettünk. Szerencsére őket nem érdekelte, hogy Csaninak nincs okmánya, pedig Csani lelkesen kiabált nekik kifelé az ablakon, hogy "Sziasztok! Sziasztok!".
A Dániel fiúk:
Nagycsaládi csoportkép:
A nagycsaládi találkozóról további képek találhatók itt. A látogatás nagyon jól sikerült, rengeteget beszélgettünk, finomakat ettünk, de sajnos az oda-visszaút nem volt teljesen zökkenőmentes, hiszen volt egy kis pech-szériánk. Először is itthon hagytuk Csani útlevelét és a határon nem akarták átengedni. Már majdnem úgy volt, hogy én visszafordulok Csanival és meghiúsul a többgenerációs találkozó, amikor a határőr megenyhült és adott nekünk néhány órát a látogatásra, de kikötötte, hogy 6-ra érjünk vissza Csanival a határátkelőhöz. A család fele így hamarabb visszaindult, a Dániel nagyszülők maradtak még beszélgetni. Itt jött a következő pech: Endre otthagyta a kabátját, benne az okmányaival, így vissza kellett fordulnunk a rokonokhoz. Emiatt viszont már késésben voltunk a határ felé, így egy STOP táblánál bizony csak lélegzetvételnyi volt az a stop, egy rendőr pedig épp erre várt megbújva a bokorban (szó szerint!). Újabb idő (és pénz)veszteség után, a határon két másik határőrrel találtuk magunkat szembe, ami miatt eléggé idegesek lettünk. Szerencsére őket nem érdekelte, hogy Csaninak nincs okmánya, pedig Csani lelkesen kiabált nekik kifelé az ablakon, hogy "Sziasztok! Sziasztok!".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése