Klausztrofóbia

Marciéknál előkerült egy érdekes játék, az alagút, amiről Kriszti már értekezett a blogján. Gondoltuk kipróbáljuk, átmászik-e rajta Csani. Marci hiába prezentálta neki több ízben, hiába vetettem be szó szerint a henger közepére Lecsó patkányt, Csaninak esze ágában sem volt bemenni. Csak durcásan ült, majd elmenekült.Így a kísérlet Csaninál sem hozta a várt eredményt, mint ahogy Marcinál sem, miszerint a császáros babák nem másznak át rajta.
De azért erről eszembe jutott a gyógytornászunk, Anikó hipotézise is. Ő a múltkor megkérdezte, milyen volt a szülésem. Elmondtam neki, hogy a kitolási szakasz az átlagos fél óra helyett nekem 1 órásra sikeredett, illetve a szülészorvosom utólag elárulta, hogy a végén már beavatkozáson gondolkodott, olyannyira nehezen bújt ki Csani. Anikó mesélte, hogy ezt a pszichológusok összefüggésbe szokták hozni azzal, hogy Csani nem bír sokáig egy helyben megmaradni, nem szeret pl. ölben ücsörögni és sok-sok hónapnyi tornára járás alatt sem sikerült a Huple-ban fél percnél hosszabb ideig tartani. Hát ez is egy elmélet. Nyilván vannak ellenpéldák is, meg hát ott vannak a személyiségbeli, habitusbeli különbözőségek, a genetikáról már nem is beszélve. Én magam is irtózok a szűk helyektől mind a mai napig, pedig könnyen szült meg anyukám. Most akkor mi van?