Csütörtökön 12 körül felszállt a fehér füst: Csanika mehet haza! Lementem érte a csecsemőosztályra, éppen csajozott: a tanuló nővérek épp őt állták körbe és csodálták. Büszkén toltam ki a kisfiam. Apa hozott be rucikat többféle méretben (ez az 58 cm-es születési hossz megkérdőjelezte bennem az 56-os rucik létjogosultságát), megkaptuk a zárójelentéseket és 5 óra magasságában elindultunk haza. Hát aki ismeri Endre vezetési stílusát nem ismert volna rá: mint aki tojásokat szállít, úgy vitt minket haza.
Otthon fogadott minket egy kedves kis táblácska az előszobában, amit Endre saját kezével készített és színezett ki: „Isten hozott kicsi Csanád!” Megható volt átlépni a küszöböt a kicsi élettel.
Az első éjszakánk kicsit nehéz volt. Sok volt ez a nap Csanádnak: oltást kapott, a talpát szurkálták az anyagcsere vizsgálathoz, a másik talpát összetintázták, hogy lábnyomatot készítsenek róla, alig szokta meg a kórházat, máris új környezetbe került, immáron haza. Feldolgozta hát a sok élményt, mi pedig végigvirrasztottuk ezt a folyamatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése