Testvérek

Csanád és Szabolcs között egyre inkább alakul a testvéri összetartás, egyre többször szövetkeznek, csibészkednek együtt, és egyre többször mutatják ki egymás iránti ragaszkodásukat. Azt azért nem állítom, hogy tipikus ez a pillanat, amit sikerült lencsevégre kapnunk: Csani mindenféle kérés nélkül, teljesen önszántából megosztotta italát öccsével. Fogott két szívószálat, odament Szabihoz és így kortyoltak:

Bibi neeeem!

Tengerparti nyaralásunkat sajnos beárnyékolta egy baleset: a harmadik napon Szabi elesett azzal a fránya kismotorral - hogy én azt hogy utálom, aki feltalálta - és felhasadt az álla. Olyan mély volt a seb, hogy be kellett vinni a kórházba. A sebet gondosan kitisztították, összeragasztották, majd bekötözték, a jövőre nézve pedig azt az instrukciót kaptuk, hogy 2 nap múlva kontroll az elfertőződés veszélye végett, a kötés pedig maradjon az állán 1 hétig és véletlenül se érje víz, mert a ragasztó vizes bázisú. Nem volt egyszerű betartani. A kötés már hazafelé úton lejött a gyerek álláról, majd napjában 3-4x cserélnünk kellett. A doktornéni azt nem vette számításba, hogy egy két éves gyerek úgy eszik, hogy még a ruhája is ázik, nemhogy az álla. A gyógyszertárban kapható vízhatlan tapaszról pedig kiderült, hogy legfeljebb totál sík felületre ragasztva képes vízhatlannak maradni, a gyerek álla meg nem éppen felel meg ezeknek a sikerkritériumoknak. A kötözési tortúrák mellett azért is nagyon sajnáltuk szegény Szabit, hogy nem mehet fürdeni, pedig úgy imádja a vizet és hát elvégre ezért is jöttünk a tengerpartra nyaralni. Hogy viselte mindezt ő? Elég rosszul. A kórháztól és az orvosoktól halálra volt rémülve és minden egyes kötözést keservesen végigüvöltött, hogy "bibi neeeeeem, fáááááj!!!!", azaz légyszi ne nyúljatok hozzá, mert nagyon fáj! A víztől relatíve sikerült távol tartani, utolsó nap azonban már nem bírtuk tovább és beengedtük a medencébe. Hatalmasat bulizott a vízben, olyan hálás volt érte!

Monfalcone

Mondhatjuk, hogy a tavalyi nyárhoz képest nem sokat újítottunk: idén is az olaszországi Monfalcone-ban töltöttünk egy hetet a Dániel nagyszülőkkel és Julcsiékkal. Kisgyerekkel más nyaralási szempontjai vannak az embernek. A sok látnivaló kevésbé tűnik vonzónak, ellenben a közeli, homokos tengerpart és a nagycsaládos közös nyaralás - hogy mi is tudjuk picit pihenni :) - annál inkább. Az időjárással szerencsénk volt, nagyon forró hetet sikerült kifognunk, így elég sokat voltak vízben a gyerekek. A tavalyi évvel ellentétben idén a kemping területén lévő gyerekmedence nyert a tengerrel szemben. Mi szülők, hiába preferáltuk volna inkább a tengert, Csani csak a kismedencébe volt hajlandó lubickolni. A "bűnös" valószínüleg Gyurta Dani volt, aki olimpiai szereplésével olyan hatást gyakorolt Csanira, hogy egész nyaralás alatt gyurtadanisat játszott a gyurtadanis medencében. Némi úszómúlttal a hátam mögött, külön felhívnám a figyelmet a gyönyörű, zárt ujjas kéztartásra:Szabi - teljesen összhangban a bátyjával - szintén nem volt oda a tengerért (még szerencse, hogy ezért autóztunk majd 600 kilométert), a kismedencében viszont elemében volt, a kétméteres úszómedencében pedig egyenesen hajmeresztő volt, amit művelt: a partról nekifutásból ugrált a vízbe és még véletlenül sem a karjaimba. Döbbenetes volt, mennyire nincs félelemérzete.Itt elméletileg Endre a gyerekeket fényképezte, nem ám a csinos zumbát rázó hátsókat:

Időnként azért kiparancsoltuk a gyerekeket a vízből egy kis szárazföldi foglalkoztatás végett, nehogy úszóhártyájuk nőjön:Úgy terveztük, hogy egy napot Velencébe kirándulunk, de végül olyan meleg volt, hogy nem mertünk nekivágni a gyerekek miatt. Ehelyett Grado-ba ruccantunk ki egy délelőtt fagyizni, várost és hajókat nézni:Pincéresdit játszunk, épp folyik a rendelésfelvétel:Egy minigolf is belefért a programba:

Esténként nagy közös vacsikat rendeztünk, tizen ültük körül az asztalt! Ettünk finom hazaikat,

és különleges helyi specialitásokat is:

Tihany

Tihany felé autózva stílszerűen az Alma együttes Tihany című dalát hallgattuk. Szerintem a dal fantasztikusan visszaadja a városka hangulatát, ami valóban a Balaton gyöngyszeme. Sok szép fotót készítettünk, nem is tudtam emészthető mennyiséget kiválogatni, így inkább készítettem egy bemutatót belőlük. Van itt minden, többek között kompozás, hisztis-durcás Csani, apátság, levendulaárus Szabi és hangulatos utcaképek:

Nyaralás: Balatonszárszó

A jól bevált balatonszárszói nyaralást idén sem hagytuk ki, Csongiékkal és Marika mamával töltöttünk itt egy hetet. Az idő kegyes volt hozzánk, 5 napig gyönyörű strandidő volt, a maradék 2 nap meg már pont jól esett kirándulni.

Egy csomagtartó gyerek:

A napjaink elég egyformák voltak. Nagy közös reggelik a szabadban:Homokozás a strandon kifulladásig,és pancsolás a Balatonban fogvacogásig:Csanit tényleg csak akkor tudtuk kicsalni, ha már remegett a kis teste, mostanra nagy fürdőző vált belőle. Hol van már a tavalyi félsz a gumikrokodiloktól! Endre terápiás jelleggel vett egyet neki, amit idén már meg is lovagolt. Szabit ne keressétek a vizes képeken, sajnos még mindig nem a kedvence a Balaton a siófoki döglött halas affér óta. A vízbe jövetel volt a kritikus pont nála, aztán ha megszokta és sikerült elterelni a figyelmét arról, hogy hol is van éppen, akkor nagyon élvezte a csónakvontatást és az úszógumival is teljesen egyedül elevickélt egész komoly távolságokat. Amikor pedig nem sikerült rávenni a pancsolásra, akkor vagy a parton sarazott,vagy itt éppen Marika mama ölében pocolt és még a lábujja hegyének vízbe érésére is visított:

Azonban, ha evésről volt szó, akkor ő volt a leglelkesebb résztvevő:
Kollektív kukoricázás napi rendszerességgel:
Naplemente:
Egy esti programnak befért egy Alma koncert a Csukás színházban:
És egy hűvösebb délutánon ugrálóvárazás:
Folyt.köv. Tihannyal...

Menekültek

Ritáék gőzerővel készülnek Csongi kistestvérének szeptemberi érkezésére. Ennek jegyében Viktor nekiállt kifesteni a lakást. A felfordulás és a festékszag elől Rita és Csongi hozzánk menekültek. Három, a dackorszak kellős közepén járó kiscsávó összezárva egy hétig. Nem unatkoztunk.

Hajrá Dani!

Olimpiát nézni nálunk nem egy egyszerű történet. Kezdjük ott, hogy a mindennapokban mi gyakorlatilag nem nézünk tévét. Azonban mióta tart az olimpia, esténként be-bekapcsoljuk a tévét, hogy legalább fél szemmel követhessük az eseményeket. Csani első körben ezen mindjárt fenn is akadt, miszerint, hogyha be van kapcsolva a tévé, akkor miért nem mesét nézünk rajta? Az első aranyunkért (szó szerint) vívott döntő előtt trükkhöz folyamodtunk. Elmeséltük Csaninak, hogy itt most egy magyar lovag fog kardozni egy olasz lovaggal és aki győz az elnyeri az aranyat. Na ez tetszett Csaninak, le is ült velünk nézni és úgy az asszó 2/3-áig tudtunk is relatíve nyugiban szurkolni. Majd elszabadult az öcsi és megkaparintotta a távirányítót. Az arcunkba kacagva azzal szórakozott, hogy megpróbálta elkapcsolni a csatornát. Ez a döntő tus előtt, azaz 14:8-as állásnál sikerült is neki, ami nekünk akkor nem tűnt olyan viccesnek. No, de nem maradtunk le semmiről, együtt örülhettünk Szilágyi Áron olimpiai aranyérmének. Gyurta Dani döntője előtt már másik stratégiát választottunk, megtanítottuk szurkolni őket. Teljesen bepörögtek a gyerekek:

Szabi kezdetben a "Hajrá Loki" skandálásával buzdította Danit, majd átváltott "Hajrá bácsi"-ra. Lényeg a lényeg: Gyurta Daninak plusz két lelkes szurkoló küldte a pozitív energiákat Londonba!