Olimpiát nézni nálunk nem egy egyszerű történet. Kezdjük ott, hogy a mindennapokban mi gyakorlatilag nem nézünk tévét. Azonban mióta tart az olimpia, esténként be-bekapcsoljuk a tévét, hogy legalább fél szemmel követhessük az eseményeket. Csani első körben ezen mindjárt fenn is akadt, miszerint, hogyha be van kapcsolva a tévé, akkor miért nem mesét nézünk rajta? Az első aranyunkért (szó szerint) vívott döntő előtt trükkhöz folyamodtunk. Elmeséltük Csaninak, hogy itt most egy magyar lovag fog kardozni egy olasz lovaggal és aki győz az elnyeri az aranyat. Na ez tetszett Csaninak, le is ült velünk nézni és úgy az asszó 2/3-áig tudtunk is relatíve nyugiban szurkolni. Majd elszabadult az öcsi és megkaparintotta a távirányítót. Az arcunkba kacagva azzal szórakozott, hogy megpróbálta elkapcsolni a csatornát. Ez a döntő tus előtt, azaz 14:8-as állásnál sikerült is neki, ami nekünk akkor nem tűnt olyan viccesnek. No, de nem maradtunk le semmiről, együtt örülhettünk Szilágyi Áron olimpiai aranyérmének. Gyurta Dani döntője előtt már másik stratégiát választottunk, megtanítottuk szurkolni őket. Teljesen bepörögtek a gyerekek:
Szabi kezdetben a "Hajrá Loki" skandálásával buzdította Danit, majd átváltott "Hajrá bácsi"-ra. Lényeg a lényeg: Gyurta Daninak plusz két lelkes szurkoló küldte a pozitív energiákat Londonba!

























