Szemelvények az üzenőfüzetből

Csaninak az oviban van egy üzenőfüzete, havonta 1-2x ír bele az óvónéni. Az üzeneteket Csanihoz intézi, persze nekünk szól. Fontos visszajelzés ez nekünk, hiszen Szilvi az első felnőtt, aki ismeri Csanádot és elfogulatlanul szemléli őt. Bevallom néha jókat derülünk a bejegyzéseken, sokszor büszkék vagyunk rá, néha pedig új oldalairól ismerjük meg a gyereket. A negatív észrevételeket azért igyekszünk komolyan venni és megbeszélni Csanival. Néhány bejegyzés a teljesség igénye nélkül:

2011.09.09.
Te mosod a legszebben, a legjobb technikával a kezed. Gratula. Jól kommunikálsz, verselsz, a tornát annyira nem szívleled.

2011.10.29.
Nincsenek még kialakult barátságaid, valahogy mindig egyedül-magányosan játszol. Próbálsz mindenkit és mindent irányítani, de te még gyerek vagy, erre többször kell figyelmeztesselek. A felnőttekkel jobban megérteted magad, a "szöveged" is felnőttszerű.

2011.12.11.
Ma tetszett neked a színház. Visszaérve az udvaron hason bokszoltad Amillát. Örültél, hogy sírva fakadt, Ágostonnak büszkén mesélted, hogy te sirattad meg. Ilyenkor szomorú vagyok! Légy kedves, főleg a lányokkal!

2012.01.14.
Mindig ebédnél szalad szét a ménes. Ilyenkor mindenki ott van, "nem menekülnek" a szöveged elöl...Aranyos kisgyerek vagy, jó humorérzékkel, beszélőkével, a verbális foglalkozásokon jól teljesítesz...Ágostonnal rivalizáltok, mindketten szeretnétek a lányoknál jók lenni.

Debilkedés

Kétségtelen, hogy a családi napközinek számos pozitív hatása mutatkozik Csanádon. Mindemellett a közösségbe járás elhozta számunkra azt az érzést is, amikor is a megdöbbent szülő a homlokára csap és legszívesebben elhatárolódna a saját gyerekétől. Ez az óvodában, iskolában egyre inkább így lesz, hiszen a gyerekek számára fontos a közösségbe tartozás, a közösség elfogadása és szivacsként szívják magukba a számukra addig ismeretlen, ámde érdekes, menőnek vélt viselkedésformákat, avagy utánozzák egymást, mint a kis majmok. Így lett ez a nálunk is. Sok egyéb mellett Csanád legidegesítőbb szerzett "képessége" a beszéd visszafejlődés. Sokszor halandzsázik, gagyog, nem lehet vele kommunikálni, szándékosan pösze, selypít, kötőszava a "kaka-kaka-kaka", mi úgy hívjuk Endrével a jelenséget, hogy debilkedik. Nem folyamatosan műveli ezt szerencsére, csak időnként jön rá, viszont az tipikus, hogy akkor csinálja, ha rajtunk kívül más felnőtt is fültanúja. Különösen rosszul érint ez minket szülőket, akik büszkék szeretnénk lenni arra, hogy Csanád milyen szépen, választékosan beszél és hatalmas szókinccsel rendelkezik.

Legutóbb karácsonykor Ibiéknél adta elő a fenti műsort. Hál istennek Ibiék lelkes blogolvasók és tisztában vannak Csani normál üzemmódú képességeiről, így csak kicsit égett az arcunk miatta. Végül Patrik dolgai iránti érdeklődése valamelyest kizökkentette a debilkedésből.

Fotózkodtunk

Már régóta kacérkodtunk a gondolattal, hogy készíttessünk családunkról egy profi fotósorozatot, végül októberben, az utolsó napfényes, meleg őszi napon sort is kerítettünk rá. Mivel a nagyszülők karácsonyi ajándékának részét képezte a végeredmény, nem adtunk eddig ízelítőt róla a blogon.
A műtermi fotózást elvetettük, nem szerettünk volna pózolós képeket, inkább természetesebb pillanatfelvételeket. Így esett a választásunk Hrotkó Bálintra és nem is csalódtunk. Bálint nagyon profi volt, a szokásos bemutatkozó kör után azonnal Csanival kezdett haverkodni, tudta, hogy ő a legkritikusabb pontja a fotózásnak, így az ő gátlásait kell feloldania. Ez nagyon hamar sikerült is neki, Csani a végére már túlzottan is produkálta magát a kamerának. Az egész fotózásban nagyon tetszett, hogy sétáltunk a Kiscelli kastély melletti erdőben, beszélgettünk és szinte észre sem vettük, hogy Bálint több száz képet kattintott rólunk. Már a fotózás vége felé jártunk, amikor Bálint Csani mögött lépkedve hátulról fotózta őt. Csani hirtelen hátrafordult: "Hé, ne fényképezzél!" Bálint jót derült rajta, megállapította, hogy ilyet se mondtak még neki a pályafutása során. Csanád azóta is emlegeti Bálintot, szokott olyat játszani, hogy ő Bálint és fotóz minket.

A fotókból íme egy összeállítás:

(Nem érdemes teljes képernyőn nézni, mert akkor kevésbé élesek a képek)

Teknőc

Ibiéknél lakik egy kisebb teknőc, Rózsa mama munkahelyén, az iskolában pedig egy nagyobbacska. A suli-teknőc neve Totó. A gyerekek gondozzák, minden héten más osztály a teknőcfelelős. Az akváriumából időnként kiveszik, ilyenkor a maga kis tempójában sétál egyet, csak arra kell ügyelni, hogy a lépcsőn le ne guruljon. Csaninak és Szabinak borzasztóan tetszett Totó.

Szabi először megilletődötten nézte, majd felbátorodott és kurjongatni kezdett.

Elkezdett mászni a teknős után és próbálta megállítani.

Erre meg Totónak szállt inába a bátorsága és félelmében - a vélt ellenséget elijesztendő - elkezdett pattogni, csak úgy kopogott a páncélja a kövön.

Elgondolkoztunk, hogy legyen-e valamilyen kisállata a gyerekeknek, hadd tanuljanak némi felelősségvállalást. Gyorsan leszavaztuk, még korai lenne, csak magunknak csinálnánk még egy "gyereket".

Szabolcs esete az indiánnal

Ma végre esett a hó mifelénk! Bár mennyiségre nem értékelhető - a szánkózástól, hógolyózástól még most is fényévekre vagyunk, - de néhány órára azért megmaradt. Délelőtt lementem a gyerekekkel az udvarra, hogy megmutassuk Szabolcsnak milyen is a hó. Ahogy kiléptünk a házból belebotlottunk egy párocskába. A lány videózta a srácot, aki épp a kevéske havat turkálta és módfelett örült neki. A lány, ahogy meglátott minket, magyarázkodni kezdett, hogy a srác nem bolond, csak indiai és még sohasem látott havat. Mondtam nekik, hogy no akkor már ketten vannak, mert Szabi is életében először lát havat. Erre az indiai még jobban megörült, odaguggolt Szabi elé és váratlanul, ámde óvatosan adott két puszit Szabinak. Abban a pillanatban két dolog futott végig az agyamon. Először mindenféle távol keleti vírusokat vizionáltam (bocs, a sok betegeskedés miatt már másra sem tudok gondolni), aztán az, hogy Szabika vajon hogy fogja fogadni ezt a gesztust. Ez utóbbira gyorsan választ kaptam (az előbbire meg remélem sose fogok), abban a minutumban Szabi éktelen ordításba kezdett. Szegény indiai kedves akart lenni, a jó szándék vezérelte, de a kisgyerekek lelki világáról fogalma sem volt. Gyorsan elköszöntem tőlük és sietve odébbálltunk. Csani mellettem botorkálva megkérdezte: "Anya, Szabika az égett fejű bácsitól ijedt meg?" Előbb utóbb tényleg bajunk lesz belőle, ha egyszer meghallja, netán meg is érti ezt a jelzőt az illetékes, gyorsan ki is javítottam Csanit. Így gazdagodott a szókincse az indiai szóval. Otthon, mikor apának meséltük a sztorit, már indián lett belőle.

Szabi a hóban:Mini hóemberünk, ekkorára tellett a hóból:Update: Szabi estére belázasodott. Ötleteink az okokra:
a) a távol-keleti vírus támadásba lendült;
b) fogzás (jön a nyolcadik fog!);
c) apa Old Spice deo stiftjének megrágcsálása (egész délelőtt férfias lehellete volt a gyereknek).

Betlehem

Csanád az ünnepek alatt többször is találkozott betlehemmel. Erre a gyönyörű fából faragott betlehemre véletlenül bukkantunk rá Endre gyerekszobájában, Csaniék hosszasan csodálták.

A szerkezet úgy működik, hogy a gyertyák fölött felszálló meleg levegő meghajtja a tetején lévő lapátokat és az forgatja a két szintes betlehemet. Fölül a birkákat legeltető pásztorok vannak, alul pedig a kis Jézus családjával és a három királyokkal. A fehérvári főtéren egy hihetetlenül részletgazdag betlehemet láttunk, virágkötők készítették a díszletet.A legelső betlehemre egyébként az óbudai adventi vásárban csodálkozott rá Csanád, az élet nagyságú szent családhoz és a három királyokhoz többször vissza kellett sétálni megnézni és elsorolni, kik vannak ott. Soroltam neki a három királyokat:

- Gáspár, Menyhért, Boldizsár. - Kérdi tőlem:
- Melyik a Boldizsár?
- Az ott, a szerecsen király. - Mire ő:
- Az égett képű?
Szerencsére senki nem hallotta a párbeszédünket, biztos megállapították volna, milyen rasszista szellemben neveljük csemeténket, pedig mindössze arról van szó, hogy nyáron, amikor naptejet használtunk, elmagyaráztuk neki, hogy, aki nem keni be magát naptejjel, az bizony ropogósra ég a napon.

Nagyszülős ünnepek

Az ünnepek alatt el voltunk kényeztetve a nagyszülőkkel. Szenteste után Fehérváron töltöttünk néhány napot a Dániel nagyiknál,

a két ünnep között pedig mi láttuk vendégül Marika mamát. Miután Marika mama hazament, újévkor ismét Rózsa mamáék jöttek hozzánk koccintani.

Másodikán, amikor már magunk voltunk, Csanin elvonási tünetek mutatkoztak. Reggel az első mondata az volt, hogy "akkor most jön Marika mama?" Szabolcs újabban nagyon bújós lett, a nagyik kaptak a szeretetáradatból rendesen: