Múlt héten néhány napot Dániel nagyiéknál töltöttünk. Ha pedig Székesfehérvár, akkor Balaton: megmutattuk Csaninak milyen is a magyar tenger! Hatalmas vizet ugyan már látott a Velencei tónál, de itt - kihasználva a bababarát, sekély, homokos, siófoki partot - valamelyest testközelbe is került vele. A nagy találkozás vegyes érzelmekkel töltötte el a kisembert.
Érdekes volt lábbal locsipocsizni a homokos vízben:
Érdekes volt lábbal locsipocsizni a homokos vízben:
...de Csani úgy gondolta, ez az élmény egyelőre épp elegendő neki, beljebb inkább ne menjünk:
Pedig a család összes tagja lelkesen próbálkozott "Na majd én!" csatakiáltással:
Végül Csani ellenérzéseit senkinek sem sikerült megtörnie, így lelki békéjének megőrzése érdekében gyorsan szárazra vittük és kapott egy kis anyu testközelséget:
Pedig a család összes tagja lelkesen próbálkozott "Na majd én!" csatakiáltással:
Végül Csani ellenérzéseit senkinek sem sikerült megtörnie, így lelki békéjének megőrzése érdekében gyorsan szárazra vittük és kapott egy kis anyu testközelséget:
A nap hátralévő része szárazedzéssel telt...
Estére annyira elfáradt Csani, hogy az autóhoz menet egy pillanat alatt elszunnyadt a nagyi ölében:
Vizes kalandunk után reméljük azért nem fogja a gyereket egy életen át kísérni a víziszony.
Nálunk Adélt tavaly a víz közelébe sem lehetett vinni. Idén viszont attól tört ki a hiszti, ha ki akartuk hozni. Szóval van remény!
VálaszTörlés