Inárcs

Eddig a blogon minden csak a gyerekekről szólt. Az igazat megvallva nem csak a blogon, hanem a mi kis családunk életében is. Jól csináltuk-e vagy sem, ezt nem tudnám és nem is akarnám megítélni, nálunk így alakult, mi így éreztük jónak. Az esti eljárogatást csak nemrégen kezdtük el, voltunk már néhányszor vacsizni és moziban kettesben. Ilyenkor Magdi vagy újabban Edit bébiszitterünk végzi az esti procedúrát a gyerekekkel egészen az altatásig. Volt, hogy Edit magát is úgy elaltatta, hogy fél órát várakoztunk éjjel a lépcsőn, mire fel tudtuk kopogni/telefonálni őt álmából. :-) Az esti kiruccanásokat tehát már jól abszolváljuk. Egy újabb szintre kellett lépjünk: egész éjszaka távol a gyerekektől. A projekt annál is inkább sürgetővé vált, mivel közelgett a nyár, és a sok hetes ovi/bölcsi szünetet nem tudnánk megoldani nagyszülői segítség nélkül. Másrészt Csaniéknál az ovis csoporttal júniusban immár sokéves hagyománynak megfelelően egyhetes erdei táborba mennek. Leginkább ettől paráztunk be a legjobban, erre nem voltunk még felkészülve, de erről majd később. Ezen okokból kifolyólag kitaláltunk, hogy első lépésben hazai pályán nagyszülős verzióval próbálkozunk és elmegyünk 2 napra wellnessezni kettesben. A szálláskeresés kulcskritériuma volt a Budapest közeli lokáció, ha valamilyen oknál fogva mégis haza kellene menni. Így esett a választásunk az inárcsi Bodrogi kúriára.

Nem egy nagy wellness nagyhatalom, de arra az 1 napra amit ott töltöttünk pont elegendő volt, és magával a hotellel teljesen meg voltunk elégedve. Ilyen is régen volt már, hogy kettecskén borozgatunk, no meg az is, hogy anélkül beszélgessünk, hogy valaki félbeszakítana, vagy vacsora közben az ölünkbe borítaná a főzeléket. Őszintén szólva kicsit hiányérzetünk is volt, de azért könnyű volt megszokni a helyzetet:

Míg szombaton a hotel szolgáltatásait élveztük, vasárnap kirándulni indultunk a környékre. Megnéztük az ócsai Öregfalu közepén a XIII. századeleji román bazilikát, valami csodaszép és hihetetlen, hogy ilyen állapotban fennmaradt.

A templom mellett van egy mini skanzen, XVIII. századi parasztházakkal, bennük gazdag néprajzi gyűjteménnyel:

Ezután célba vettük az Ócsai Tájvédelmi Körzet láperdőinek egyik tanösvényét. Az erdőbe befelé menet kicsit gyanús volt, hogy az emberek hanyatt homlok menekülve szaladnak ki az erdőből. Hamar rájöttünk saját bőrünkön tapasztalva, hogy a láposnak bizony van egy olyan tulajdonsága, hogy telis-tele van szúnyogokkal.

Szerencsére a tanösvénynek csak az első, erdős szakaszán hemzsegtek a szúnyogok, a tisztásra kiérve megmenekültünk. Vadlesen:

És egyszer csak valami mocorgást hallottunk a fák közül és tényleg előbukkant egy vaddisznó. Nem volt ugyan nagy, de aki találkozott már szemtől szembe vaddisznóval (márpedig Endre találkozott :-), az tartott volna a helyzettől. A vaddisznó is észrevett minket, egymásra meredtünk, majd felénk horkantott egyet és beszaladt az erdőbe. Ezt a sztorit gyerekeknek aztán egymás után vagy tízszer el kellett meséljem, annyira tetszett nekik, főleg a horkantás része.

A hétvégi kiruccanásunkat mind a gyerekek, mind a nagyszülők jól abszolválták, nem volt semmi probléma. Jöhetnek az idegenben nélkülünk ottalvós próbálkozások.

Majális

Azt már nem is mondom, hogy hol majálisoztunk, úgyis mindenki kitalálja a fotókról :)
Volt vurstli, a pénztárcánk meg egyre csak laposabb lett:

 

Kivonult egy szentendrei tűzoltóegység is a gyerekek legnagyobb örömére. A markos tűzoltólegényektől mindkét fiú nagyon meg volt illetődve. Az egyikük jó fej akart lenni és megfogta Szabikát, hogy beemelje a vezetőfülkébe, mire Szabi éktelen sírásba fogott. Végül azért a tűzoltóautót mindketten becsülettel megmászták:

 

Szabi nagyon odavan a lovakért. Lévén vagy 30 fok, azért a juhász helyébe sem lettünk volna, már ami a gubaviseletét illeti:

Hűsölés az árnyékban:

 Csacsietetés lendületből:

 Ebédre várva, ő már az érintőképernyős generáció ifjú tagja:

 Ez a sárga angyal nagyon tetszett Csaninak:

 Hazaút előtti tisztázás avagy mire nem jó egy egyterű csomagtartója:

Koncert az Óbudai Bölcsisekért

Megoldódott az Óbudai Bölcsisekért Alapítvány jótékonysági koncertje körüli rejtély: valahogy rossz dátumra emlékeztünk, egy héttel elnéztük az esemény. A jó hír ebben az volt, hogy mégiscsak összejött a találkozó Csukás István bácsival, aki nagy szeretettel dedikálta is a Süsü könyvünket:

 Csani le se vette a szemét az íróról :)

Az est fénypontja egy gyermekprodukciókkal tűzdelt mini koncert volt (sajnos a zenekar nevét elfelejtettem), ami nagyon tetszett a fiúknak a népi hangszereknek köszönhetően.

 Az est egy táncházzal, majd közös almázással zárult, mi inkább ez utóbbiban voltunk aktívabbak és gazdagabbak lettünk két süsüpárnával is.

Mini city

Csaniéknak az oviban elég sok nevelés nélküli nap volt az év folyamán, vagy legalábbis nekünk soknak tűnt. Volt, hogy extra szívattak minket azzal, hogy szombati munkanap előtti péntekre tették a nevelés nélküli napot, így, mivel a szombati munkanapon meg úgyse vitte senki a gyerekét, két munkanapot kellett megoldanunk szabadsággal. Az egyik ilyen nevelés nélküli napot kettesben töltöttem Csanáddal. Mondják, hogy a család minden tagjának kellene kettesben tölteni időt minden családtaggal, hiszen ez az igazi minőségi idő, amikor csak a másikra figyelsz. És ez így igaz: fantasztikus napunk volt Csanival! Egész nap csavarogtunk, kezdtünk egy kis sétával, szökőkutazással, majd a Mini city-t vettük célba. Ez egy interaktív miniváros gyerekeknek, ahol felnőttesdit lehet játszani. Van itt mindenféle szolgáltató egység, úgymint benzinkút vagy autószerelő műhely:

Fogorvosi rendelő, minikonyha és bankfiók:

 

Csaninál a top 3-ba bejutott az építkezés. Lévén ő egy műszaki érdeklődésű kiscsávó, itt a csigás emelőszerkezet tetszett neki a legjobban:

 Második helyezett lett a mini ABC. Itt a kasszázást nem tudta megunni:

A végső favorit azonban kétségtelenül a rendőrőrs volt. Itt teljesülhet minden kisfiú álma: felülhet egy igazi rendőrmotorra. No meg aztán Csani egy igazi záras/kulcsos gyerek, így elég rövid úton bekerültem a cellába. No azért én is nyilvántartásba vettem Csanit:

Összességében jó kis programlehetőség ez egyszer a gyerekeknek, többször nem hiszem, hogy érdemes elmenni, gyakorlatilag a hírolvasáson kívül mindent ki próbáltunk. Ami felnőtt szemmel nekem már-már zavaró volt, az a sok márkajelzés, ami körülvett minket, hogy már idő előtt jól beégjen a gyerekek agyába. Persze értem én, hogy az ő szponzorációjukkal jött létre ez az egész létesítmény, ami pedig egy értékelendő tett, de akkor is kicsit tömény reklám volt ez nekem.

Míra szülinapi zsúrja

A szülinapi zsúrral eddig mi úgy voltunk, hogy addig nem szervezünk, amíg Csaniban meg nem fogalmazódik az igény rá. Utána úgysincs megállás, addig meg ünnepeljük szűk és nagycsaládi körben, illetve az oviban. Egyelőre nem is volt még napirenden, de úgy érzem az ötödik szülinapjára beérik a dolog. Egyre több zsúrra kapunk ugyanis meghívást. Eddig csak kerti partin voltunk, ám ezúttal egy játszóházas tapasztalatot szereztünk Míra szülinapja alkalmából. Csinosba öltöztetni őket kiszúrás volt a részemről, a sok ugrabugrában csatakosra izzadták magukat. Az ugráló volt Szabi nagy kedvence. A színes golyók elméletileg arra hivatottak, hogy egyrészt puhára essenek a gyerekek, másrészt a belőlük való kievickélés során jól le is fárasztják őket.

Ez olyannyira meg is történik, hogy egy Csaninál nagyobb kislányt én húztam ki az aljáról, csak a lábfejét vettem észre a labdák között. Szegényke nagyon sírt, annyira megijedt, nem volt ereje kimászni, a szülei meg sehol. Csani a nagy mászólabirintust már gond nélkül abszolválta. Az öcsi volt ahol nem tudott utánamenni, mert volt meg a magassága, ereje hozzá, de Csani nagyon jó fej volt, segített neki, feltolta a fenekét. :)

Az ünnepelt és az ő tortája:

Ismét meg kellett állapítsam egyébként, hogy ami gyerekeink nem igazán édesszájúak. Csani még csak-csak evett a tortából, de Szabika a málnás túrótorta tetejéről csak a málnát ette le, de azt mindjárt három szeletről is!

Ami pedig Csani szülinapi zsúrját illeti, egyelőre tanácstalan vagyok. Decemberi szülinap révén a kerti parti kilőve, maximum hógolyó/szánkó partit tudnánk tartani szerencsés esetben. A házibulihoz nekünk nem füllik annyira a fogunk, hiszen már 5-6 gyerek (plusz a hozzátartozóik) is komoly tömeget képeznének a lakásunkban, amibe bele sem merek egyelőre gondolni. Maradna tehát a külső helyszín, ami pedig, gyanítom elég költséges tud lenni, bár konkrétan még nem néztem utána az áraknak. Decemberig még van időnk kiötölni!

Szentendre

Az Óbudai bölcsisekért Alapítvány minden évben szervez egy jótékonysági koncertet, melynek az Óbudai Társaskör ad helyszínt. Erre a programra igyekeztünk egy vasárnap délután, de legnagyobb meglepetésünkre senkit nem találtunk a helyszínen és a recepciós hölgynek fogalma sem volt miről beszélünk. Értetlenül álltunk az eset előtt, és Csanikám is kicsit csalódott volt. A koncert díszvendége ugyanis Csukás István lett volna, akiről Csanád már nagyon is tudja, hogy ő írta a Süsüt. Vele szeretett volna találkozni, de nem volt mit tenni, improvizáltunk gyorsan és kimentünk Szentendrére, hogy lefárasszuk a gyerekeket. 

 

Nekem köröm cipőben a lefáradás viszonylag gyorsan ment, így pár száz méter megtétele után le is táboroztunk a Szamos cukrászdánál. Még április derekán jártunk, de Csaniék már fagyiért rimánkodtak. Szülői szívünk meglágyult:

 Mi is jól besütiztünk, amit aztán gyorsan le kellett mozogni.

 Róttuk a kis macskaköves utcákat le-föl:

Tavaszi rügyfakadás, avagy miből is lesz a levél:

Skanzen tavasszal

A skanzennek minden évszakban megvan a varázsa és látnivalója. Itt éppen testközelből szemlélhettük meg a birkanyírást és megállapítottuk, hogy a birka bizony tényleg türelmes egy jószág:

 

Szabi és az ő kedvence, a szürke marha, akit mindig csendes áhítattal hosszú percekig szemlélünk:

Igaz, hogy karácsony már rég elmúlt, de azért mézeskalácsot még lehet sütni és persze enni is. A néninek kicsit megdobtuk a forgalmát éhenkórász gyerkőceink jóvoltából:

 

Ha valaki tudja, hogy honnan lehet ilyen terítőket, ágytakarókat szerezni, az feltétlen írjon!

 

Endre megint be lett zárva egy disznóólba, de legalább a fényképezője nála volt:

 

 Legények a határban:

 

Én sem úsztam meg, befogtak a szekér elé: