Méghozzá elég szépen. Már a kórházban is az eminensek között voltunk evésben, már második nap ügyesen szopizott és rövidesen 30-40 grammokat evett alkalmanként. Örültem is, hogy ezúttal elkerüljük majd a sárgaságot, mivel az anyagcsere segíti a sárgaságért felelős bilirubin kiürülését a szervezetből. Mint kiderült inkább csak késleltettük a dolgot, sőt megkockáztatom Szabi még sárgább lett, mint Csani volt annak idején, pedig ő egyáltalán nem evett a kórházban. Azóta utánajártam, az anya és a baba vércsoportjának bizonyos kombinációja is befolyásolja a dolgot, ami nálunk is bejátszott.
Izgultam, hogy vajon Szabi is olyan "sokszor keveset evős" fajta lesz, mint Csani volt. Csani a kezdetekben szinte egész álló nap rajtam lógott, a szoptatások szinte egybefolytak. Ez második gyerekkel nem lett volna szerencsés és úgy tűnik imáim meghallgattattak: Szabi inkább kevesebbszer, kb. 4 óránként eszik, de akkor jól belakik. Az egyes szoptatások még 1-1,5 óra hosszat eltartanak ugyan, de javuló tendenciát mutatunk.
A helyes mellre tétellel időnként még hosszan bajlódunk, valahogy mindig pont két kezecskével van több az utunkban, mint kellene: Szabi ilyenkor tátog, keresi a cicit, majd amikor már épp megkapná, egy jól irányzott mozdulattal betömi az egyik öklét a szájába és hangosan elkezd reklamálni, hogy abból nem jön semmi. A szopik hosszát nyújtja az is, hogy Szabit nagyon sokszor kell büfiztetni, olyan mohón eszik. Az evés utáni elalvás sem megy mindig zökkenőmentesen: amíg Csani három hetesen kezdte a hasfájást, Szabinál sajnos ez már most jelentkezett. Reméljük cserébe nem tart olyan sokáig!
