2010. november 13., szombat

Elmaradt beszámoló - Mézeskalácsozás Vikiéknél

Október közepén, még nagy pocakkal baba-mama kluboztunk Csanival egy utolsót Vikiéknél. Viki kitalálta, hogy a gyerekeket lefoglalandó, a klub apropója legyen egy közös mézeskalács sütés. A gyerekek nagyon lelkesen nyújtották és szaggatták a sütiket. Csanival mi is nekiláttunk, előbb gyúrtuk egy kicsit,aztán a szaggatást bojkottáltuk, azaz amit anya kiszaggatott, azt Csani lelkesen szétvagdosta kis műanyag késével.Aztán rövidesen úgy döntött ezt a melót inkább másra hagyná.Mikor azonban kisült az illatos mézeskalács és azt gondolta senki nem figyel:Aznap az ebéd kimaradt...

2010. november 9., kedd

Talpak

Félig beismerő vallomás

Csani a régi, rossz fényképezőgépünkkel szokott néha fényképezőst játszani. Igen ám, de eljött az erőfitogtatós korszak és egyszer csak a fényképezőt is földhöz vágta. Büntiből határozatlan időre megvontam tőle a gépet. Másnap könyörög Csani, hogy adjam oda a fényképezőgépet, mire emlékeztettem a történtekre:
- Csani, emlékszel mit csináltál tegnap a fényképezőgéppel?
Nemleges válasz, majd újabb esdeklés. Újabb próbálkozás az emlékezet felfrissítésére:
- Csani, földhöz vágtad, igaz?
Mire ő (szem lesüt, száj csücsörít):
- Biztos...

2010. november 3., szerda

Szabi fogyaszt

Méghozzá elég szépen. Már a kórházban is az eminensek között voltunk evésben, már második nap ügyesen szopizott és rövidesen 30-40 grammokat evett alkalmanként. Örültem is, hogy ezúttal elkerüljük majd a sárgaságot, mivel az anyagcsere segíti a sárgaságért felelős bilirubin kiürülését a szervezetből. Mint kiderült inkább csak késleltettük a dolgot, sőt megkockáztatom Szabi még sárgább lett, mint Csani volt annak idején, pedig ő egyáltalán nem evett a kórházban. Azóta utánajártam, az anya és a baba vércsoportjának bizonyos kombinációja is befolyásolja a dolgot, ami nálunk is bejátszott.
Izgultam, hogy vajon Szabi is olyan "sokszor keveset evős" fajta lesz, mint Csani volt. Csani a kezdetekben szinte egész álló nap rajtam lógott, a szoptatások szinte egybefolytak. Ez második gyerekkel nem lett volna szerencsés és úgy tűnik imáim meghallgattattak: Szabi inkább kevesebbszer, kb. 4 óránként eszik, de akkor jól belakik. Az egyes szoptatások még 1-1,5 óra hosszat eltartanak ugyan, de javuló tendenciát mutatunk. A helyes mellre tétellel időnként még hosszan bajlódunk, valahogy mindig pont két kezecskével van több az utunkban, mint kellene: Szabi ilyenkor tátog, keresi a cicit, majd amikor már épp megkapná, egy jól irányzott mozdulattal betömi az egyik öklét a szájába és hangosan elkezd reklamálni, hogy abból nem jön semmi. A szopik hosszát nyújtja az is, hogy Szabit nagyon sokszor kell büfiztetni, olyan mohón eszik. Az evés utáni elalvás sem megy mindig zökkenőmentesen: amíg Csani három hetesen kezdte a hasfájást, Szabinál sajnos ez már most jelentkezett. Reméljük cserébe nem tart olyan sokáig!

Gyűrű

Csanival nézegetek egy mondókás könyvet, épp a Csön-csön gyűrű következik. Csani mutogatja, hogy mit lát a képen, a gyűrűnél elakad. Mondom neki:
- Csani, ez itt a gyűrű!
Csani nézi-nézi, majd kérlelve hozzám fordul:
- Anyuka megmutatja, hogy kell gyűrni!

Itthon

Kissé le vagyunk maradva a történésekkel, mert valahogy megszaporodtak itthon a teendők. Szabi immáron másfél hete itthon van. A hazatérést ugyanúgy, mint anno Csaninál, ismét késleltette a sárgaság: Szabi is szoláriumozott 1 extra napot a kórházban. Itthon Csani is izgatottan várta a kistesót. Alighogy letettük a hordozót, Csani elkezdett rámászni az öccsére. Izgultunk Endrével, hogy mi fog ebből kisülni, készenlétben volt a kezünk (ez azóta is folyamatosan így van), de azért hagytuk, nehogy már a kezdet kezdetén a kibontakozó testvéri szeretet útjába álljunk. Megkönnyebbülve konstatáltuk, hogy Csani csak piszézni akart Szabival. Aztán elkezdte neki hordani a játékokat, így például a tologatós kacsát, egyszóval nagyon jó fej bátyusnak bizonyult. Szabi is igyekezett bevágódni a bátyjánál egy ajándékkal, nem is kicsivel:
Most aztán megy a kopácsolás-fűrészelés-csavarozás-fúrás-faragás egész álló nap:

2010. november 1., hétfő

2010. október 20.

Csak, hogy a szüléstörténetünk se merüljön a feledés homályába, beszámolnék róla. A keddi CTG vizsgálatom, majd az azután elrendelt áramlásvizsgálat és ultrahang már előrejelezte az eseményeket: Szabi nem nagyon mocorgott, a magzatvíz az átlagosnál kevesebb volt és CTG méhösszehúzódásokat mért, amit akkor még nem éreztem. A szülésznővel aznap megbeszéltük, hogy, ha elfolyna a magzatvíz, a farfekvés miatt azonnal induljunk a kórházba, mert előreeshet a köldökzsinór vagy a lábacska. Aznap éjjel már éreztem, hogy valami történik odabent, aztán fél 6- kor arra ébredtem, hogy elfolyt a magzatvíz. Elfolyt??? Jesszusom, azt eddig senki nem mondta, hogy az nem elfolyik, hanem literszám ömlik folyamatosan és valahonnan egyfolytában jön az utánpótlás! Ébresztettem Endrét, aztán, hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, Csani abban a pillanatban felsírt. Mivel Endre megjelenése kétségbeesett tiltakozást váltott ki belőle, fogtam magam és néhány törülközővel felszerelkezve befeküdtem Csani mellé, hogy visszaaltassam. Ezalatt Endre összepakolta a még hiányzó tartalmakat a kórházi csomagba, riasztotta Katót, a SOS felvigyázónkat és a Dániel nagyszülőket. Csani szerencsére hamar visszaaludt, így rövidesen a kórház felé száguldottunk. Én a hátsó ülésen feküdtem, ahogyan a szülésznő meghagyta és áldottuk a sorsot, hogy mindez nem 1 órával később történik, amikor is megkezdődik a reggeli csúcs.
A kórházban két doki is megvizsgált, mire meghozták a döntést: irány a műtő, elöl van a baba lába. Innentől iszonyú gyorsan pörögtek az események. Betoltak a vajúdóba és mint egy felbolydult méhkasban, elkezdtek körülöttem sürögni a népek. Mindenféle papírosokat írattak velem alá, igyekeztem kérdezni, hogy akkor most éppen mit is, de egy idő után feladtam. Valószínűleg akár a vagyonátruházásom is aláírathatták volna velem abban a pillanatban. Aztán CTG-re kötöttek, kaptam egy csinos branült és hoztak savlekötőt, hogy igyam meg egy húzásra. Na, ekkor azért visszakérdeztem, hogy biztos savlekötő-e és nem lúg, lásd a februári ÁEK-s esetet. Aztán jött egy aneszteziológus, elmondta, mit fog velem csinálni és kérdezhettem. Rövidesen már toltak is a műtőbe, Endrének még adhattam egy puszit, aki szegény kint várt a szülőszoba előtt és azt sem tudta mit történik velünk. A műtőben megkaptam az érzéstelenítőt, ami hihetetlen gyorsan hatott. Amint elfektettek, iszonyú rosszullét jött rám, úgy éreztem, valaki ráült a mellkasomra, egyre nehezebben kapok levegőt és hányingerem is lett, ami aztán nem csak inger maradt. A műtét furcsa érzés volt, hiába van elérzéstelenítve az ember, végig érzi, hogy csinálnak ott valamit. Műtét közben aztán kiderült, miért nem fordult meg Szabi a pocakomban: nem tudott. A köldökzsinór a nyakára volt tekeredve és még a feje is be volt szorulva valahogyan. A doki saját bevallása szerint is rég volt ilyen nehéz császárja, nem volt egyszerű kiemelni Szabit. Szabi nem sírt fel azonnal, nem tudom pontosan mennyi idő múlva hallottam meg a sírását, de egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán a kezdeti nehézségek ellenére gyorsan összekapta magát szerencsére. Miközben engem még javában stoppoltak, odahozták a fejemhez egy öt percre, az arcát az arcomhoz érintették. Azonnal megnyugodott és békésen szuszogott, csodás érzés volt. Aztán Endréhez vitték Szabit és ott látták el, mérték le. A műtét után még találkozhattam 2 percre Szabival és Endrével, majd mentem 24 órára az őrzőbe, Szabi az újszülött osztályra, Endre pedig aggódva robogott hazafelé, hogy Csanival is minden rendben legyen.