Jaj úgy élvezem én a strandot...

Múlt héten néhány napot Dániel nagyiéknál töltöttünk. Ha pedig Székesfehérvár, akkor Balaton: megmutattuk Csaninak milyen is a magyar tenger! Hatalmas vizet ugyan már látott a Velencei tónál, de itt - kihasználva a bababarát, sekély, homokos, siófoki partot - valamelyest testközelbe is került vele. A nagy találkozás vegyes érzelmekkel töltötte el a kisembert.
Érdekes volt lábbal locsipocsizni a homokos vízben:

...de Csani úgy gondolta, ez az élmény egyelőre épp elegendő neki, beljebb inkább ne menjünk:Pedig a család összes tagja lelkesen próbálkozott "Na majd én!" csatakiáltással:Végül Csani ellenérzéseit senkinek sem sikerült megtörnie, így lelki békéjének megőrzése érdekében gyorsan szárazra vittük és kapott egy kis anyu testközelséget:

A nap hátralévő része szárazedzéssel telt...

Estére annyira elfáradt Csani, hogy az autóhoz menet egy pillanat alatt elszunnyadt a nagyi ölében:Vizes kalandunk után reméljük azért nem fogja a gyereket egy életen át kísérni a víziszony.

Hinta-palinta

A napokban Krisztával úgy gondoltuk, hogy Csana már elég nagy fiú a hintázáshoz: nem csak azért, mert napról napra ügyesebben ül, de a hintázás az egyensúlyérzéket is kiválóan fejleszti.

Hát volt nagy meglepetés! Na, nem az, Csanád nem hajtotta magát azonnal az égig, de finoman kifejezve sem volt szüksége a ráhangolódásra. Álljanak itt az első másodpercek tanulságul:

Nem hiába mondják: egy újszülöttnek minden vicc új... De egy kicsit komolyabban: Azt szeretem különösen ebben a pici emberben, hogy ilyen könnyű neki örömet okoznii és ennyire őszintén fejezi ki az érzelmeit.

Vertikális expanzió

Csana vertikális expanzióba fogott. Erről még biztosan sokat, különböző megközelítésben fogunk értekezni, mert hol az örömtől (sikerek), hol a kétségbeeséstől (balesetek) tudnánk zokogni, de jöjjön most egy rövid előzetes - egy felülési próbálkozás:

Locspocs

A következő napokban igyekszünk néhány videofelvételt publikálni. Van ebben némi lemaradásunk, mivel Endre a videók szerkesztésének a mindentudója és hát ő most van szabadságon.

Csanád fürdetése egészen kb. 1 hónappal ezelőttig a saját szobájában zajlott. Mígnem egyik este akkora pacsálást csapott - mindezt faarccal - , hogy a szőnyegből csavarni lehetett a vizet. Másnap még tettünk egy próbát, felcsavartuk a szőnyeget, a kamerát beélesítettük, a végeredményt lásd itt:

Harmadnap már nem próbálkoztunk, átköltöztünk a fürdőszobába...

Velencei tónál

Kihasználva, hogy apa végre szabadságon van és az időjárás is bababarát - azaz nincs kutya meleg, csak kellemes, napsütéses idő - délutánonként összekaptuk a kis családot és leugrottunk Agárdra. Hogy mivel is tudja agyonütni az időt a Velencei tónál egy ilyen kisember?

Mondjuk nyálcsorgatással:Mindenféle egészségtelen büfékaja fogyasztásával:

Desszertnek csokis keksz zabálással:Csak, hogy a zöld is meglegyen, falevél kóstolgatással:Öblítésképpen sörözéssel:Bohóckodással anyával-apával:Hegymászással:Na, ide jöjjünk máskor is!

Római parton

Csanád múlt vasárnap úgy döntött, hogy kellene egyet hekkezni a Rómain. Nagy nehezen engedtünk a kölöknek, hadd lásson má' világot. Kedvenc Bíbic büfénkbe tértünk be:A hekket váltott műszakban fogyasztottuk, mint kiderült, Csanádnak ez csak ürügyként szolgált. Sokkal jobban érdekelte a Duna......meg a kacsák......meg a sokféle népek, akik mind-mind megmosolyogták hasonfekvős pozitúránkat.

Érzelmek II.

Gondolná az ember józan ésszel, hogy mikor a csemete elkezd önállóan helyet változtatni, akkor jön az anyuról való leválasztódás korszaka. Hát nem egészen. Csanád mióta elkezdett kúszni, iszonyúan anyás lett, mondhatnám tudományoskodva, hogy elkezdődött a szeparációs szorongás időszaka. Csani a helyváltoztatásával kezd rájönni, hogy Ő és én két különálló személy vagyunk és ő egyedül, azaz nélkülem is képes cselekedni. Ez egyfelől baromi izgalmas és nap mint nap sikerélményeket ad a babusnak, másfelől meg is rémiszti. Csaninál ez abban nyilvánul meg, hogy egy darabig (főleg, ha nem lát engem) szuperül elvan, ide oda kúszik a lakásban újabb és újabb kihívásokat keresve, aztán egyik pillanatról a másikra elkezd panaszkodva keresni, ami - ha nem talál meg néhány másodpercen belül - nagyon gyorsan átcsap sírásba. Kúszásban ilyenkor gyorsasági rekordokat dönt, villámgyorsan odakúszik és rám csatlakozik. Ez azt jelenti, hogy ahol ér, oda cuppan a szájával. Feltölti a kis "szeretet tankját" és már megy is tovább. Jó esetben. Mostanában inkább ölbe kéredzkedik és onnan szkenneli tovább a terepet. Ha meglát valami érdekeset, már fordul is ki az ölemből, de nagyon hamar megismétlődik a fenti jelenet.

Ezek gyakran ismétlődő jelenetek kicsit megnehezítik a mindennapi otthoni teendőimet, értem ezalatt a szimpla WC-re menetelt vagy akár Csani ebédjének elkészítését. De nézzük pozitívan: Ranschburg Jenő szerint "a szeparációs félelem valójában azt jelzi, hogy kialakult a gyermekben az érzelmi kötés, mely a szülőhöz fűzi és ez a jövőre nézve mindenképpen megnyugtató."